Skip to main content
2026. szeptember 17., Csütörtök, Zsófia névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Rendkívüli közgyűlés Egerben: elmaradt a szájkarate, határozatképtelen volt a testület

Még a rendkívüli közgyűlést összehívó Fidesz-frakció sem vett részt teljes létszámban az ülésen. Mirkóczki beszámolót tartott, majd közölte: mennek dolgozni a koronavírus miatti rendkívüli helyzet teendőin.

Már hetekkel ezelőtt megírtuk: fennáll a veszélye annak, hogy Eger elbukik egy közel 130 millió forintos állami támogatást, amelyből be tudnák fejezni a Déli iparterület fejlesztését. Mindez egy olyan levélből derült ki, amelyet Mirkóczki Ádámnak címzett a Miniszterelnökség, de az elsőként valamiért Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselőnél landolt. Az iratot aztán a képviselő a Facebook-oldalán azelőtt közölte, hogy a városhoz megérkezett volna az irat.

A Fidesz a jelenlegi polgármestert okolja, Mirkóczki Ádám pedig szándékos, belső akadályoztatást emlegetett, és felvetette, hogy az előző városvezetés is és néhány mostani városházi alkalmazott direkt hallgatta el azokat az információkat, amelyek alapján időben tudták volna kezdeményezni a hosszabbítást.

Jelen állás szerint az a kérdéses, hogy vissza kell-e fizetni a támogatás utolsó elemét, vagy pedig a város lehetőséget kap a fejlesztés folytatására a maradék 129 millió forintból – erről egyeztet a polgármester a Miniszterelnökséggel.

Rendkívüli határozatképtelenség

Az ügy kapcsán a Fidesz-frakció rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, amelyen egyebek közt szerettek volna tájékoztatást kapni és tárgyalni a megakadt iparterületi fejlesztésről, és minden folyamatban lévő beruházásról. A szombat reggelre kihirdetett közgyűlésen azonban az Egységben a Városért képviselői nem jelentek meg, a kezdeményező Fidesz-frakció sem volt ott teljes létszámban, ezért határozatképtelen lett a grémium.

A nagyjából 20-25 percig tartó ülésen Mirkóczki Ádám először az iskolabezárásokkal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy intézményvezetőkkel már egyeztettek a helyzetről, és a bejelentést követően úgy döntöttek: Egerben bezárnak az óvodák és a bölcsődék is. Jelenleg egy olyan megoldáson dolgoznak, hogy azok számára, akik sehogy sem tudják megoldani a gyerekük felügyeletét, kiscsoportos ügyeleti rendszert dolgozzanak ki az intézményekben. A városvezető arról is beszámolt, hogy szombaton is lesz számos egyeztetés azért, hogy megoldják az élelmezési, oktatási és köznevelési feladatokat, amelyeket a koronavírus okozta rendkívüli helyzet szült. "A lakosság érdekeit nézve minden szükséges döntést meg fogunk hozni" - hangsúlyozta.

A kormánypárti képviselők által kezdeményezett téma kapcsán hosszas beszámolót tartott Mirkóczki, aki elmondta, hogy a Déli iparterületre vonatkozó 350 milliós támogatással kapcsolatban eddig mi történt. Hangsúlyozta: a beruházásnak már 2018. augusztus végéig el kellett volna készülnie, de az előző városvezetésnek ez valamiért nem sikerült, többször is kezdeményezték a határidők módosítását.

A mostani állás szerint két szervízút és egy gyalogos-kerékpáros átkelő van hátra, de ezek megépülése és a támogatási összeg utolsó körének felhasználása érdekében 2018 év végétől semmi nem történt, amikor pedig tavaly októberben hivatalba lépett az új városvezetés, egy városházi iroda sem jelezte, hogy nyakukon az időpont módosítása, lépni kellene az ügyben.

Válaszra várva

"Teljesen banális úton, 2020 januárjában értesültem a határidős problémáról, ekkor mentünk körbe minden irodán, és érdeklődtünk, hogy mik az aktuális feladatok, mik a hiányosságok és mit tehetnek. Ezután tájékoztattuk Gulyás Gergely miniszter urat a határidő modósításának kéréséről. A 2020. január 8-án írt levelet a Miniszterelnökség valamiért csak nagyjából húsz nappal később iktatta" - részletezte Mirkóczki Ádám.

A Miniszterelnökség részéről a válasz nem Mirkóczki Ádámhoz érkezett, hanem először Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőhöz. "Sok minden elmondható ebben az ügyben, de a korrektség az nem" - nyilatkozta a polgármester, aki szerint erős a gyanú, hogy a Fidesz politikusai Egerben az országos színtérrel összejátszva tudatosan arra készültek, hogy egy politikai ügyet generáljanak, ezt láthatjuk most.

A városvezető arra is kitért, hogy a határidős problémák azért is meglepők, mert korábban elvileg csak egyszer lehetett volna az időpontok átírását kérni, de ez már az előző városvezetés részéről többször megtörtént. Ezért is kért most januárban méltányosságot Mirkóczki Ádám, aki felvetette: reméli, a válaszlevelet most nem Nyitrai Zsolt kapja meg előbb, és be tud számolni majd a lehetőségekről.

A Fidesz képviselőihez szólva Mirkóczki Ádám elmondta: "Ha Nyitrai Zsoltnak, ha Önöknek annyira fontos volt a projekt, akkor adódik a kérdés, hogy 2018 év végéig miért nem sikerült a kivitelezést megoldani? Az irodavezetők és az érintett dolgozók kérésére miért nem sikerült közbeszerzést kiírni egy éven keresztül? Ki és mi akadályozta Önöket, hogy a problémát megoldják?".

"Önöknek az a fontos, hogy minden létező projektet megbuktassanak"

Külön szólt arról a polgármester, hogy arra kéri a Fidesz egri politikusait, az ilyesfajta politikai csatározásokat a jövőben kerüljék el: "Ha Önöknek az a fontos, hogy Eger fejlődjön, ezúton is arra kérem Önöket, hogy azokat az információkat, amelyekkel rendelkeznek, osszák meg velem is, és minden olyan döntést meghozok, amelyet a helyzet megkíván. Ellenkező esetben csak arra tudok gondolni, Önöknek az a fontos, hogy minden létező akadályt elém görgessenek, minden létező projektet megbuktassanak. Önöknek fontosabb, hogy politikai tőkét kreáljanak abból, aminek Eger a kárát látja".

A beszámolóból az is kiderült, hogy fegyelmi eljárást indítottak több városházi kolléga ellen, a jogszabályoknak előírt menetben halad az ügy. Mirkóczki Ádám közölte, hogy a többi, folyamatban lévő beruházásról pedig a Fidesz képviselőinek kérésének megfelelően készítettek egy tájékoztató anyagot, amelyet a rendkívüli közgyűlésen megkaptak.  

Az ülésen, mivel az határozatképtelen volt, más nem kapott szót, ezt kifogásolta is az Oroján Sándor vezette Fidesz-KDNP frakció. Mirkóczki pedig közölte: szombaton számos egyeztetése van a városvezetésnek a koronavírus miatti teendők kapcsán, még ma várhatók fejlemények egyebek közt az óvodák és bölcsődék bezárása ügyében is.

(Főoldali képünk egy korábbi közgyűlésen készült, archív fotó.)

Mirkóczki: bizonyíték van róla, hogy a Városházán direkt akadályozták Eger állami támogatását

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!