2024. október 4., Ferenc

Eger ügye

#szépasszonyvölgy #agria film #márai

Rekord szezont zárt a Szépasszonyvölgy Szabadtéri Színpad!

Csarnó Ákos 2024.10.04. 11:19

Több, mint harminc program, közel húszezer látogató a rendezvényközpontban

 

A szabadtéri színpadon idén minden eddiginél több és színesebb programkínálattal várták a szervezők a Szépasszony-völgybe látogatókat. Harmincnál is több koncert, előadás és szórakoztató program helyszíne volt városunk legnagyobb szabadtéri rendezvényközpontja, ahova nyáron közel húszezer fő látogatott el.

 

„Nagyon örülünk, hogy idén a színvonalas, sikeres és népszerű programok mellett az arculat és vendég tér fejlesztésére is tudtunk koncentrálni. A színpad két oldalán új teraszokat nyitottunk, valamint a dekorációkat is bővítettük, például a fellépők névsorával díszített lépcsőkkel és fényekkel.” - mondta Berényi Tamás az intézmény vezetője.

 

 

Olyan nagy nevek látogattak Egerbe, mint Charlie, a Neoton Famíliai Sztárjai, a Csík Zenekar Presser Gábor közreműködésével, ByeAlex és a Slepp. Itt ünnepelte fennállásuk 20. évfordulóját a Road zenekar, a 35 éves Tankcsapda és az 50 éves Edda Művek is. Nagy sikert arattak a rockzenekarok is, mint a Vad Fruttik, Kárpátia és az Ossian koncertje, de közel kétezren tomboltak a retro slágerekre a nyárindító Rozé- és a Szezonzáró Retro Fesztiválokon.

 

A legkisebbek sem maradtak programok nélkül, hiszen az Apacuka zenekar, Kalap Jakab és az Alma Együttes is megtáncoltatta a kicsiket – sőt a nagyokat is. Ismert és elismert színészek szórakoztatták a színházi előadások kedvelőit: Cseke Katinka, Csonka András, Détár Enikő, Fenyő Iván, Fésűs Nelly, Kamarás Iván, Nagy Sándor, Szabó Simon és Szőke Zoltán is fellépett. A szervezők törekedtek minél szélesebb nézőközönséget bevonzani, így pszichológiai témákat is boncolgattak a színpadon. Dr. Bánki György pszichiáter a Veszedelmes munkahelyi viszonyokról és a bántalmazó párkapcsolatokról tartott előadást.

A komolyzene kedvelői több program közül választhattak, szimfonikus zenekarok sora koncertezett a Szabadtéri Színpadon: a Duna Szimfonikus Zenekar sikerfilmek dalaiból összeállított repertoárja fogadta az érdeklődőket lenyűgöző látványvilággal, illetve fellépett az Egri Szimfonikus Zenekar, a Debreceni Big Band és a Vastag testvérek Sinatra dalokkal, továbbá nagy sikert aratott Queen Symphonic, a világhírű brit rock együttes legismertebb slágereiből.

A Szépasszonyvölgy Szabadtéri Színpad 2024. évi szezon fellépői ábécé sorrendben:

Adorjáni Bálint

Alma Együttes
Apacuka
Barbinek Paula
Bede-Fazekas Annamária
ByeAlex és a Sleep

Cabaret Band
Charlie
Cory
Crazy Little Queen Tribute Band
Cseke Katinka
Csepregi Éva
Csík Zenekar
Csonka András
Csordás Tibi
Debrecen Big Band
Détár Enikő
Dj Dominique
Dj Nandee
DR BRS
Dr. Bánki György
Duna Szimfonikus Zenekar
Edda Művek
Egri Majorette Egyesület
Egri Szimfonikus Zenekar
Elek Ferenc
Fehér Adrienn
Fekete Linda
Fenyő Iván
Fésűs Nelly
Groovehouse
Gyebnár Csekka
Hegyi Barbara
Hütter
Kalap Jakab
Kamarás Iván
Kárpátia
Kocsis Judit
Kokas Piroska
Kovács Kriszta
Kovax
Kozmix
Kozso és az Ámokfutók
Kökény Attila
Krisz Rudi
Ladinek Judit
Lantos Gábor
Liptai Claudia
Nagy Sándor
Naksi
Neoton Família Sztárjai
Ossian
Pataky Művek
Péter Sramek
Presser Gábor
Rakonczai Viktor
Road
Rudán Joe
Spigiboy
Szabó Simon
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Szőke Zoltán
Tankcsapda
Tarján Zsófi
Totális Metál

Vad Fruttik
Vastag Csaba
Vastag Tamás

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló