Patkányok lepték el a hulladékgyűjtők környékét az egri belváros mellett – Az ott élőknek elegük van

Már hónapok óta nem történik semmi, így hivatalos úton próbálnak megoldást találni a Napsugár köz lakói, mivel a közelben található hulladékgyűjtő konténerek környékén megjelentek a patkányok is. Állításuk szerint a szelektív hulladékgyűjtőket alig ürítik a város illetékesei, ezért jelentek meg a patkányok.
A Napsugár köz 1-10. szám alatt élők nevében kaptunk néhány fotót és egy levelet is, amelyben egészen megdöbbentő állapotokról számol be az egyik ott élő. Ezek a képek a napokban készültek a Napsugár utca végén található bolt mellett:
„Hasonló állapotok jellemzőek a konténerek idetelepítése óta. Nemcsak a látvány zavar minket, hanem higiéniai okokból is veszélyes lehet mindez (egerek, patkányok). A lakótársaink közül eddig már többen, több alkalommal is jelezték panaszunkat Önök, illetve az illetékesek felé. Sajnos eddig érdemben nagyon kevés pozitív változás történt” – áll abban a levélben, amelyet a lakóközösség eljuttatott Eger polgármesterének, de írtak már a Városgondozásnak is. Ugyanebben a levélben azt javasolják, hogy a papír- és műanyaggyűjtőket gyakrabban kellene üríteni, esetleg ezek számát megduplázni; a konténerek környezetét sűrűbben kellene takaríttatni, főként nyáron; továbbá videokamerás megfigyelést kéne bevezetni az illegális szemétlerakók azonosítására.
Mivel a levelükre eddig nem reagáltak, ezért írtak az ÁNTSZ-nek, illetve nekünk is, egyebek közt jelezték: „A rágcsálók megjelenése már nem csak gondolt félelem, hanem volt, aki már a mocsok mellett találkozott is velük. Nem értjük, egy élelmiszerüzlet mellett ez hogyan engedhető meg???!!! Azt sem értjük, hogy miközben nap mint nap nyilatkoznak, népszerűsítik a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, mért nem figyelnek oda jobban a környezetükre, a higiéniára, a tisztaságra. Itt lakunk egy gyönyörű lakóparkban rengeteget fordítva a virágosításra, szépítésre, közben pedig kilépve a házból RENDSZERESEN ilyen látvány fogad minket!” – hívják fel a figyelmet.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!