Nehéz a Fidesz nélkül bulizni: Egerben idén is elgáncsolták az artAlom Fesztivált

Egyetlen helyszínen sem tudják megrendezni az élőművészeti fesztivált. Nem engedett az egri zsinagóga és az Egri Kulturális és Művészeti Központ sem.
Szomorúan jelentette be Facebook-oldalán Szilágyi Rudolf főszervező, hogy idén is elmarad Egerben az artAlom élőművészeti fesztivál. Az utoljára 2016-ban megrendezett kulturális programsorozat Szilágyi szerint ezúttal Weisz Péter, a Bugát Pál Kórház igazgatója miatt nem valósulhatott meg, aki egyúttal az egri zsinagóga működtetéséért is felelős. Az épület volt a helyszíne a 2016-os fesztiválnak is. A főszervező szerint Weisz elfogadhatatlan feltételeket támasztott.
Szilágyi szerint a zsinagóga után a Templom Galériában, a "Rossztemplomban" próbálták megszervezni a rendezvényt, azonban Gyöngy Csilla, az önkormányzati tulajdonú Egri Kulturális és Művészeti Központ vezetője csak november végére adott nekik lehetőséget a kiállítótér használatára. Csakhogy nincs fűtés a templomban, így a rendezés nem igazán lenne közönségbarát a tél kapujában.
A főszervező állítása szerint más helyszínt is keresett Egerben, de sehol nem járt sikerrel. Ígérete szerint jövőre újra próbálkoznak.