Néhány nap, és fehérbe borulhat Eger – Hamarosan itt a lehűlés
Van rá esély, nem is olyan kevés.
A European Weather Service Kft. (EWS Kft.) által működtetett, rövid- és középtávú (12 napig terjedő) előrejelzésekre szakosodott portálon közölték: csütörtökön túlnyomórészt borongós idő lesz a jellemző. Változó intenzitással, megszakításokkal, az országban bárhol eleredhet az eső. Több eső északon eshet. Napközben csak kevés helyen, rövid időszakokra vékonyodhat el kissé a felhőzet, míg éjjel átmenetileg fel is szakadozhat a felhőtakaró. Éjszaka is lesznek elszórtan kisebb esők, nagyobb eséllyel a Tiszántúlon.
Pénteken változóan, nagyobbrészt erősen felhős lesz az ég, és főként a Dunántúlon, valamint a középső országrészben előfordulhat kisebb záporeső is.
Szombaton a megerősödő északnyugati széllel hidegebb levegő áramlik az ország térségébe. Változékony időjárású napra van kilátás, átmeneti napos és erősebben felhős időszakokkal, többfelé esővel, záporokkal.
Vasárnap napsütés, illetve elvékonyodó pára- és rétegfelhőzet lesz a leginkább jellemző. Északon, északkeleten, illetve a nyugati határvidéken előfordulhat futó hózápor, illetve éjszaka érkezhet kiadósabb csapadék nyugat felől. Északnyugaton havazás, délen eső a valószínűbb.
Hétfőre kiadós csapadékot hozó mediterrán ciklon érkezése valószínű további, jelentős lehűléssel. Az ország északi, északnyugati felében havazás, délebbre inkább eső, havas eső lesz jellemző. A lehulló hó előreláthatóan meg is marad.
Keddre, szerdára elhagyja a ciklon a térséget, mögötte változó rétegfelhőzet, szűrt napsütés és hideg idő ígérkezik, fagypont körüli maximumhőmérséklettel - írta az eumet.hu.
Az idokep.hu közölt egy térképet arról, hogy hol és mekkora eséllyel havazhat vasárnaptól. Egernek egészen jó esélyei vannak, íme:
Főoldali fotó: Vámossy Béla
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!

