Negyedik alkalommal adták át a Bródy-díjat és Az év könyvtárosa vándordíjat a Bródy Sándor Könyvtárban

A nemrég újra családbarát munkahely címmel kitüntetett és Felelős Foglalkoztató Arany fokozatot elérő, valamint a Legfittebb Munkahely címért is harcba szálló kapott Bródy Sándor Könyvtár rendhagyó összdolgozói értekezletet tartott. A könyvtár munkatársai családtagjaikkal együtt ünnepelhettek és töltöttek el egy kellemes estét.
Tőzsér Istvánné igazgató asszony beszámolt a 2024-ben elnyert díjakról és egy izgalmas, elgondolkodtató szófelhő segítségével vette végig a Bródy azon személyi és szervezeti erősségeit, amelyekkel a könyvtár Eger és Heves megye egyik meghatározó kulturális intézményévé válhatott.
Az összdolgozói értekezlet keretében a Bródy-díj , Az év könyvtárosa vándordíj és igazgatói dicséret is átadásra került.
A Bródy Sándor Könyvtár 2021-ben két díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje azoknak a munkatársaknak a tevékenységét, akik folyamatosan kiemelkedő szakmai munkát végeznek az intézményben. A Bródy-díj odaítélésekor fontos szempont volt az újszerű és hatékony módszerek kidolgozása, azok gyakorlatba történő átültetése, illetve a közösségért végzett kiemelkedő munka és az elkötelezett szakmaszeretet és tudás.
Az év könyvtárosa vándordíj pedig annak a kollégának a tevékenységét ismeri el, aki az adott év során magas szintű szakmai munkát végzett és ezzel kivívta a kollektíva elismerését is.
Mind a két díjra a vezetők illetve az intézmény munkatársai tehettek javaslatot. Míg a Bródy-díj és az igazgatói dicséret odaítélésében az igazgató és az igazgatóhelyettesek döntöttek, addig a vándordíjat a kollégák szavazatai alapján kapta a díjazott.
A négy díjat Tőzsér Istvánné igazgató asszony adta át. Bródy-díjban részesült: Bodó Boglárka Rita és Morvainé Várkonyi Andrea könyvtáros. Az év könyvtárosa vándordíját Kulcsárné Király Mária könyvtáros kapta, igazgatói dicséretben Bede Adrienn könyvtáros részesült.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!