2024. április 19., Emma

Eger ügye

Mirkóczki Ádám begyógyítaná a sebeket, az ellenzékkel együtt vezetné a várost - VIDEÓ

2019.11.30. 00:00

Székfoglaló beszédet tartott Eger új polgármestere.

 

Kedden kora délelőtt, élénk médiaérdeklődés mellett kezdődött meg az új városi közgyűlés alakuló ülése Egerben, amelynek első részében az új polgármester, az Egységben a Városért Egyesület és az ellenzéki pártok közös jelöltjeként győzött Mirkóczki Ádám tartotta meg székfoglaló beszédét.


Mirkóczki először köszönetet mondott az előző polgármesternek, Habis Lászlónak a 13 éven keresztül folytatott munkájáért. Az új városvezető köszönetet mondott Eger választópolgárainak is, függetlenül attól, hogy melyik politikai közösséget, jelölteket támogatták. Mirkóczki célként jelölte meg, hogy 5 év múlva, a következő önkormányzati választáson lényegesen nagyobb részvétel legyen a voksoláson.


- Tekintettel arra, hogy az elmúlt másfél évben három kampányt folytattunk, három választáson vagyunk túl, és mindannyian részt vettünk a politikai csatározásban. Ebben a másfél évben kölcsönösen sebeket okoztunk egymásnak. Ezután viszont kölcsönösen kell azon dolgoznunk, hogy ezeket a sebeket begyógyítsuk, és hogy egészen új minőségre emeljük a politikai küzdelmek színvonalát - szólt kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaihoz egyarát Mirkóczki.


A városvezető szerint Eger meglehetősen megosztott társadalommá vált, de neki kötelessége felelősséget vállalnia azok iránt is, akik nem őt támogatták a választáson, vagy éppen kifejezetten az ellenére tettek.


- Egy korszak lezárult október 13.-val és egy új korszak kezdődik. Ez az új korszak csak rajtunk áll, hogy milyen irányt fog venni - tette hozzá Mirkóczki.

 


Bár a polgármester szerint a mai országos közélet logikája azt diktálná, hogy most "politikai mészárszék" következzen a városban, de Mirkóczki leszögezte: Egerben nem ez fog történni. Nem fog egzisztenciálisan kiszolgáltatott embereket zsarolással maga mögé állítani, ezt nem engedi meg Mirkózki politikai krédója. A polgármester azt is elmondta, szeretné a pártpolitikát a lehető legtávolabb tartani a város ügyeitől.


- Pont elég kárt okoztak a pártok egyes tevékenységei, ezzel magam is tisztában vagyok. Szeretek tanulni a saját hibáimból és másokéból is. Így tehát az a helyes, hogy ha elsősorban egriként, városi képviselőként tekintünk magunkra, nem különböző pártok delegáltjaiként - tette hozzá Mirkóczki, aki ezt is elmondta, hogy szándékai szerint már a hétfői ülésen választanak fideszes bizottsági elnököt és tanácsnokot, szemben azzal, hogy ezt a gesztust a Fidesz az elmúlt öt évben nem tette meg az ellenzéknek.


A polgármester első és egyik legfontosabb lépésének nevezte Eger teljes gazdasági átvilágítását, hogy megismerhessük, milyen valós helyzetben van jelenleg a város, ne maradjanak "politkai taposóaknák". A már elkezdett fejlesztéseket pedig viszik tovább és a lehető leghatékonyabban igyekeznek majd végrehajtani.


Mirkóczki ezután kifejtette, hogy az egri közpénzekből működő sajtóorgánumokat, médiarenszert át fogják alakítani és új alapokra helyezni, utóbbiaktól pedig a lehető legtávolabb lesz a politikai érdek. Az objektív, kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatás lesz a cél. Nem tűrhető tovább, hogy közpénzekből pártpropagandát lehessen folytatni, vagy hogy bárkit egzisztenciálisan, személyében támadjanak.


Az egyórás ingyenes parkolás megvalósítását a rövidebb távon megvalósítandó programpontjának nevezte a polgármester, hozzátéve, ettől nem lesz több vagy kevesebb autó a belvárosban.

 

Mirkóczki a következő fontos lépésnek nevezte a helyi népszavazások intézményének bevezetését, mert politikai bűnnek tartja, hogy csak választások idején kérdezi meg a lakosságot a politikai vezetés. A polgármester szerint az elektronikus népszavazásokat egy bizonyos értékhatár, illetve témakörök kapcsán fogják majd megtartani, amelyekről majd a képviselőtestület dönt. Ezek fontos, sokakat érintő ügyek, amelyek kapcsán ha egyértelmű többség születik, akkor azt magára nézv kötelező érvényűnek tekinti majd a közgyűlés.


Fontos a civil kontroll Mirkóczki szerint, az egri Civil Kerekasztal egy tagja a közgyűléseken részt vehet majd és bármelyik napirendi ponthoz elmondhatja a véleményét. A polgármester vissza fogja állítani a lakossági fogadóórát és a lakossági felszólalás lehetőségét a közgyűlésben.


- Én nem győzteseket és legyőzötteket látok. Választott képviselőket látok, akiknek joguk van befolyásolni Eger életének mindennapjait a következő öt évben. Azt szeretném, ha megfelelő alázattal és önmérséklettel fordulnánk egymás felé. Csak azt keressük, hogy Eger társadalmának mi a jó - zárta beszédét Mirkóczki.

 

(N1 Televízió közvetítése)

 

(Fotók: Facebook/Eger város hivatalos oldala)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló