2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Itt a névsor: ők lesznek Eger új alpolgármesterei

2019.11.30. 00:00

Ahogy az elmúlt ciklusokban, most is három helyettese lesz Eger polgármesterének.

 

Nem sokkal ezen cikkünk megjelenése után, kedden 9 órától ül össze először az új összetételű egri közgyűlés. A hivatalos napirend szerint Mirkóczki Ádám, az október 13-a előtti még egri egységes ellenzék, most már többség győztes polgármestere és a közgyűlés tagjai leteszik a hivatali esküjüket, majd indul az ülés. Itt még a város apró-cseprő és nagyobb ügyei nem kerülnék elő, legalábbis napirendi formában nem, Mirkóczki Ádám azonban beszél majd a polgármesteri programjáról. 

 

Kiderül az is, kik lesznek az állandó bizottságok elnökei, milyen lesz az összetétele a Közbeszerzési Bíráló Bizottságnak és az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottságnak, illetve azt is megtudjuk, mennyit keres majd a polgármester és a három helyettese.

 

Az ülésen megválasztják a három alpolgármestert is. A névsor természetesen csak a szavazás után lesz végleges, de úgy tudjuk, Mirkóczki Ádám őket jelöli majd a posztra:

 

Mirkóczki Zita, Berecz Mátyás és Minczér Gábor.

 

Mirkóczki Zita 

 

Berecz Mátyás

 

Portálunk információi szerint Mirkóczki Zitához elsősorban a kulturális ügyek tartoznak majd, Minczér Gábor általános alpolgármester lesz, Berecz Mátyás pedig társadalmi megbízatásban lesz Mirkóczki Ádám egyik helyettese. Mindhárman megnyerték egyéni választókerületüket október 13-án. Mirkóczki Zita már eddig is a testületben ült, az előző ciklusban önkormányzati képviselő volt, Berecz Mátyás az egri várat üzemeltető Dobó István Vármúzeum korábbi igazgatója, Minczér Gábor pedig biológus.

 

Minczér Gábor 

 

 

A Fidesz elnöke kihátrált

 

A napokban az is véglegessé vált, hogy pontosan milyen is lesz az új közgyűlés összetétele. A névsor döntő többségében eldőlt az önkormányzati választásokon éjszakáján, azonban a listás helyeken lehetett még módosítani. Ezt egyedül a Fidesz-KDNP tette meg, az ellenzékbe szorult pártszövetségnél pont a kormánypárt helyi szervezetének elnöke, az eddigi alpolgármester Martonné Adler Ildikó dobta be a törölközőt, és jelentette be, nem ül be az új egri közgyűlésbe. Helyette Lombeczki Gábor kap helyet a Fidesz-frakcióban Orosz Lászlóné, Oroján Sándor (frakcióvezető), illetve Kovács-Csatlós Tamás, Juhász Ádám és Bódi Zsolt mellett.

 

A Mi Hazánk Mozgalom egyetlen listás helyéről Pápai Ákos került be, mint ahogy szintén csak listáról lett helye Pócs Alfrédnak, aki az Egri Városvédők Egyesületet képviseli.

 

Közgyűlési többsége természetesen az Egységben a Városért Egyesületnek lesz, a legnagyobb frakció Mirkóczki Ádám polgármesterrel együtt 10 fős. Önkormányzati képviselőik: Mirkóczki Zita, Berecz Mátyás, Császár Zoltán, Farkas Attila, Földvári Győző, Keresztes Zoltán, Komlósi Csaba, Minczér Gábor, ifjabb Sós Tamás. A képviselőcsoportot Komlósi Csaba vezeti majd.

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló