2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Katona téri parkolóház: A Fidesz ismét megvédte az egri közgyűlésben pénzügyi baklövését

2020.09.30. 14:00

A kormánypártiak nem utasították el, csak tartózkodtak a polgármester előterjesztésétől, ami több százmillió forintot spórolhat a városnak.

 

Ezúttal nem vonult ki a Fidesz-frakció, így szerdán gond nélkül, határozatképesen, bár az immár szokásos feszült hangulat közepette lezajlott az egri közgyűlés, ahol képviselők végre szavazhattak az előző közgyűlés előterjesztéseiről. 

 

A Fidesz-frakció vezetője, Oroján Sándor már az első napirendhez, az idei költségvetés módosításához kritikus megjegyzéseket fűzött. Szerinte a kormánypártiak már az előző közgyűlésen is felhívták a figyelmet rá, hogy hibásak az előterjesztés számai, ezért korrekcióra van szükség, azonban semmi sem történt. A javaslatot így nem támogatták, a közgyűlés 11 igen, 4 nem, 1 tartózkodás mellett fogadta el azt.

 

A második napirendi ponrt, a Katona téri parkolóház ügye már durvább vitát hozott. Az Egri Ügyek által is többször feldolgozott ügy lényege, hogy Habis László polgármestersége és a Fidesz közgyűlési többsége idején, 2009-ben egy utólag rendkívül pazarló és költséges, úgynevezett PPP-konstrukció keretében építtetett parkolóházat a piac környékén. A beruházást egy magánvállalkozás valósította meg, de jelentős részben nem saját tőkéből, hanem Eger által lehívott uniós forrásokból. Ráadásul a parkolóház nem került a város tulajdonába, hanem kénytelen volt a városi vagyonkezelő több száz millió forintos bérleti díjat fizetni az egyébként is rosszul megtervezett, veszteségesen működő parkolóházért az építő cégnek. Mirkóczki Ádám polgármester előterjesztésének lényege, hogy az önkormányzat élve szerződésben adott jogával kijelöl egy vevőt a parkolóházra, és ha az vállalja az alacsonyabb bérleti díjat, akkor megvásárolhatja az ingatlant, így Eger rengeteg pénzt spórolhat a jövőben.

 

  

Oroján Sándor a Fidesz-frakcióban nevében ugyan nem fűzött kritikát a polgármesteri előterjesztéshez, de szerinte a parkolóház kérdésében Eger szempontjából a legfontosabb, hogy van hely parkolni a környéken, ám a 2009-ben regnáló Bajna-kormány idején nem lehetett más konstrukcióban megvalósítani ezt a beruházást. 

 

Az Egységben a Városért képviselője, Keresztes Zoltán azonban válaszul kijelentette: a parkolóház helyén jóval több parkolóhely szűnt meg, mint amennyit új keletkezett. Ráadásul bizonyos méretű autók nem férnek be az épületbe, ő személyesen még be se jutott autójával. Keresztes szerint a Katonai téri épület elcsúfítja Eger városképét, pénzügyileg is vállalhatatlan helyzetbe hozta a várost, vagyis rossz döntés volt megépíteni.

 

A közgyűlés végül a Fidesz-frakció tartózkodása mellett elfogadta az előterjesztést.

 

A következő napirendi pont az Eger által fejlesztési célokra felvenni tervezett 495 millió forintos hitelről szólt.

 

Oroján szerint nem érdemes hitelfelvételekkel próbálkozni, felelős képviselő nem szavazhat arra, hogy a várost eladósítják akkor sem, ha fejlesztési célból teszik, jelen költségvetési pálya mellett semmilyen hitelfelvételt nem támogatnak. Arról azonban nem beszélt a fideszes politikus, hogy az egri önkormányzat többek között azért került nehéz pénzügyi helyzetbe (és emiatt kényszerülhet a jövőben bizonyos ingatlanokat értékesíteni, hasznosításukat átgondolni), mert az Orbán-kormány jelentős forrásokat vont el az önkormányzatoktól a koronavírus-járvány kezelésére hivatkozva (például a gépjármű-adó bevetéleket). A kormányzati megszorítások ellenére Oroján ismét bírálta, hogy az önkormányzat több városi ingatlan értékesítésére készül.

 

Berecz Mátyás alpolgármester ennek kapcsán emlékeztetettt, még az előző fideszes városvezetéstől az önkormányzatnak jelenleg három lejáró kötelezettsége is van. Ilyen a Lenkey-ház vagy egy Dobó utcai ingatlan, amelynek felújítására pályázati forrásból van lehetőség. Ezen kívül bőven akadnak még rossz állapotú épületek, így nem szabad elzárkózni egyesek értékesítésétől.

  

A közgyűlés ezen kívül több más döntést is hozott, például a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj további támogatásáról, az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány elszámolásával kapcsolatban, valamint arról is, hogy Eger önkormányzata továbbra is biztosítja az Egri Polgári Lövész Egylet számára az eddig használt önkormányzati ingatlant, hogy azon az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejlesztéseket hajthasson végre.

 

Az egri Fidesz házhoz hozta a politikai cirkuszt, majd jól megtapsolták magukat

Hazudozás, kötelezettségszegés, méltatlanság. Lehet válogatni a csütörtöki egri közgyűlés menüjéből. Régen látott már olyat az egri Városháza, hogy komplett frakció vagy pártok képviselői állnak fel, és hagyják ott a tanácstermet. Az eddigi politikai színjátékokat látva ez csak idő kérdése volt, bár azt talán nem sokan gondolták, hogy ez az idő egy éven belül be is következik.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló