2024. április 16., Csongor

Eger ügye

#eger #elkerülő út #időközi választás #orosz lászlóné #domán dániel

Kommentekben feszült egymásnak a hajdúhegyi körzet két jelöltje az egri elkerülő ügye miatt

Barna Benedek 2022.05.31. 18:38

A Facebookon ment a csörte Orosz Lászlóné és Domán Dániel között.

 

Nemrég sor került az egri időközi választás kampányának első csörtéjére: a fideszes Orosz Lászlóné a Facebookon szállt bele Domán Dániel független jelöltbe, aki előzőleg hosszú bejegyzésben írta le gondolatait a tervezett elkerülő úttal kapcsolatban. Domán többek között azt írta, hogy "a keleti részre tervezett elkerülő út a város nyugati részén semmilyen életminőségi javulást nem hoz", és annak a véleményének adott hangot, hogy egy nyugati elkerülő észszerűbb lenne, már csak a domborzati viszonyok miatt is.

 

Hozzátette:

"Kelet felé több település is könnyebben elérhető a jelenlegi utakon, nyugatra és északra pedig ennek az ellentéte. A legjobb tudomásom szerint az ipart kiszolgáló forgalom legjava is arra halad. Korábban ezekre is készültek tanulmányok, nem muszáj nekem hinni".

Orosz Lászlóné Ibolya hétfőn este reagált, szintén a közösségi oldalán. A fideszes politikus a hétfői, Dobó téri fórum tapasztalatairól beszámolva arról írt, hogy sok emberrel találkozott, nagyon megoszlanak a vélemények az elkerülő úttal kapcsolatban. Ezt követően szúrt oda Domán Dánielnek. Szerinte az ellenfele – akinek a függetlenségét is megkérdőjelezte, amikor idézőjelbe téve írta le a szót – azt sugallja, hogy épüljön az elkerülő út a Hajdúhegyre, amiről pedig meg kellene kérdezni a lakosságot. "Ha valakinek szívügye a Hajdúhegy, az nem mond ilyet, még viccből sem" – jelentette ki Orosz Lászlóné.

doman-orosz-
Képek forrása: a jelöltek Facebook-oldala

Ezt a megszólított sem hagyta szó nélkül, és a bejegyzés alatti hozzászólásban megérkezett a válasz. Domán azt írta, ferdítés, hogy azt sugallta volna, kerüljön a Hajdúhegyre az elkerülő út. Azt viszont hangsúlyozta, hogy szerinte a tapasztalatok azt mutatják, hogy "a mindennapos őrületen egy ellentétes égtájra, kilométerekkel arrébb tervezett elkerülő út semmin nem fog javítani". Majd feltette a kérdést, hogy vajon mi a terv a következő tíz évben a belső forgalom csillapítására.

 

Érdekes csavar, hogy Orosz Lászlóné viszontválasza erre az volt: Domán olyan dolgokkal foglalkozik, melyekről ők ketten nem hivatottak dönteni. "A döntést nem az önkormányzat fogja meghozni, hanem az egriek, a Hajdúhegyen és a Károlyvárosban élőkkel együtt" – jelentette ki. Arról is írt, hogy vannak tervei az elkövetkezendő évekre a forgalom lassításával, csökkentésével kapcsolatban, de részleteket, példákat nem sorolt. "Ha se Ön, se én, se az önkormányzat nem hivatott ebben dönteni, miért kezdte el egyáltalán mondani?" – kérdezte erre Domán Dániel az erre reagáló hozzászólásában.

 

Erre viszont már nem érkezett válasz, mivel ezen a ponton megszakadt a kommentváltás.

 

 

DisclaimerDomán Dániel a közírói tevékenysége részeként az utóbbi években az Egri Ügyek egyik külsős szerzője volt. Az impresszumunkban nem szerepelt – hiszen külsős volt –, de több szöveges, illetve videós anyaga is megjelent az oldalon. Politikai szerepvállalása miatt azonban egy ideje már nem publikál nálunk, a legutolsó anyaga március végén jelent meg az oldalon.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló