"Kívülállók nem láthatják" – Kitilthatták az egri kórházból a távozó gazdasági igazgatót?
Portálunkhoz kórházi dolgozók juttatták el azt az állítólagos főigazgatói utasítást, amely értelmében nem teheti be a lábát a kórházba a menesztett gazdasági igazgató. Az intézmény vezetője szerint szó sincs ilyen utasításról.
Februárban derült ki, hogy egy év után közös megegyezéssel távozik az egri Markhot Ferenc Kórházból a gazdasági igazgató, Nagy Máriát 2015 februárjában nevezték ki a posztra. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a Heol.hu-nak úgy fogalmazott, hogy Nagy Mária február 28-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik. A gazdasági igazgató helyettesítését a pénzügyi osztály vezetője látja el. "Lezárult egy időszak, eddig volt rám szükség" – a megyei portálnak ezekkel a szavakkal kommentálta távozását Nagy Mária, aki még hozzátette: mindig büszke lesz az elmúlt egy évre.
A közelmúltban portálunkat megkereste néhány kórházi dolgozó, akik szerint furcsa utasítás volt nemrég érvényben az intézmény berkein belül, amely arról rendelkezett, hogy a távozó gazdasági igazgató gyakorlatilag nem teheti be a lábát a kórházba csak akkor, ha egészségügyi ellátásra szorul. Mindez azért is furcsa, mert úgy kommunikálták a távozást, hogy az egy békés, csodás időszak mosolygós lezárása, de még az is lehet, hogy a színfalak mögött komoly ügyek játszódhattak le.
Az állítólagos kitiltásról megkérdeztük a kórház vezetését, Dr. Tóth Ildikó kórházigazgató arról tájékoztatta az Egri Ügyeket, hogy „Nagy Mária megbízott gazdasági igazgatót senki nem tiltotta ki az intézményből. Azt az állítást, hogy ilyen történt, elfogadhatatlannak tartom és visszautasítom”. Így ezek szerint ez a kiírás ott sem volt az intézményen belül, és a rendészek erről mit sem tudtak:
Úgy tűnik, ez egy újabb kórházi eset, és néhány dolgozó képzelődik olyan dolgokról, amelyek nem történtek meg.
Nemrég egy szintén elég furcsa ügyről írtunk, ennek lényege, hogy a közelmúltban a kórházat többször is bíráló Dr. Pócs Alfrédot eltávolíthatják a Magyar Orvosi Kamara Heves megyei elnöki tisztségéről, legalábbis kiadhatták rá a kilövési engedélyt.
Cikkünk megjelenése után a kórház vezetője az alábbi tartalmú közleményt juttatta el portálunkhoz:
A bemutatott utasítást nem a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója adta ki.
A főigazgatói utasítások kiadásának rendje szabályozott az intézményben, fejléces, sorszámozott, bélyegzővel ellátott, a főigazgató által aláírt, iktatott utasításnak kell lennie, ezt a dolgozók is tudják.
Az intézmény főigazgatójának semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a közös megegyezéssel eltávozott gazdasági igazgatót kitiltsa az intézményből.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!
