2024. október 7., Amália

Eger ügye

#mirkóczki ádám #városháza #habis lászló #pajtók gábor #kubatov-lista #választás2024eger #szabó róbert #bánhidy péter #barta viktor

Kimatekozná a Fidesz Egerben Pajtókkal, Habissal és Szabóval az élen a választókörzeteket

Csarnó Ákos 2024.06.06. 08:54

És ismét bevetették a Kubatov-listát

 

A történet eddig ismert része volt, hogy tavaly – mivel Eger lakossága 50.000 fő alá csökkent – meg kellett változtatni a választókörzetek határait, nem is kicsit, ugyanis 12 korábbi körzet helyett már csak 10 lehet városunkban. Erről korábban írtunk, illetve arról is, hogy nem sikerült első körben jól megrajzolni a határokat, azt az akkor még polgármester-jelölt Jánosi Zoltán támadta meg bíróság előtt, miután újra, pontosabbra kellett rajzolni a határokat.

 

„Kimatekozzuk, mi az, ami még törvényileg abszolút belefér, de a mi érdekeinkkel sem ütközik” – emelte ki a lényeget a telex.hu a Partizán feliratozott hangfelvételre hivatkozva. Ezen a hangfelvételen Pajtók Gábor, Fideszes országgyűlési képviselő és a Fidesz választókerületi elnöke, Habis László, Eger előző polgármestere valamint Szabó Róbert, a megyei Közgyűlés alelnöke és Pajtók kampányfőnöke beszélgetnek (feltehetően kb. egy évvel ezelőtt) arról – a legnagyobb természetességgel – hogy miként lehetne a Fidesznek kedvező módon átrajzolni a körzethatárokat.

 

 

Pajtók Gábor úgy emlegeti az 1-es kerületet (korábban mindig Császár Zoltán képviselő vitte a körzetet, ám idén már nem indult), melyben a Fidesz a mindig rosszabbul szerepelt, hiszen a legutóbbi választás alkalmával is 10 százalékpontot vert Császár Zoltán a kormánypárt jelöltjére. Amennyiben a kormánypárt ezt a helyzetet meg kívánja szüntetni, úgy a gerrymandering eszközével ezen terület több különböző kerületbe "porlasztásával" csökkenthető az ellenzék győzelmi esélye. Ez a gerrymandering egyik tipikus esete – emeli ki a Választási Földrajz.

 

 

(1. 50 körzet, 60% kék szimpatizán, 40% piros szimpatizáns, 2. 5 választókörzet, 5 nyertes kék, 3. 5 választókörzet, 3 nyertes piros, 2 nyertes kék)

 

A hangfelvételen ezen kívül sok szó esik egy 15 százalékos küszöbről. A törvény ezzel kívánja elejét venni a kerületek lakosságszámából fakadó tulzó torzulást. Ha egy párt jelöltjei olyan kerületekben szerzik meg az egyéni mandátumaikat, melyek jóval kevesebb lakossal rendelkeznek, akkor kevesebb szavazat is elegendő ugyanannyi mandátum begyűjtéséhez.

 

Egerben erre utaló szituációba ütközött a lap, mivel a 8-as és a 9-es kerület több lakossal és ellenzéki többséggel, addig a 3-as és a 10-es kerület kevesebb lakossal és kormánypárti többséggel rendelkezik. A 15 százalékos törvényi maximumot betartották, de az indoklási küszöböt (5 százalék) már átlépték az említett választókerületek.

 

Így a tavaly meghúzott és idén először használatban lévő kerületi rendszerben a manipuláción túl a politikai szándék is felismerhető.

 

Szabó Róbert a partizanmedia.hu kérdésére, hogy miért pont az 1-es kerület szakadt szét három-négy kerületre, azt válaszolta: “ezt a jegyző csinálta, nem én. Az, hogy én mit akarok, az semmit nem számít.”

 

A hangfelvételen Szabó Róbert megyei közgyűlési alelnök azt is részletesen ismerteti, hogy a Fidesz párttámogatási rendszere, tehát a köznyelvben Kubatov-lista néven elhíresült adatbázis alapján pontosan mennyi szimpatizánsuk van a városban. Öt évvel ezelőtt mi is bemutattuk az egri Kubatov-listát működés közben, akkor is egyértelműen látszott, hogy listázzák az egrieket (felnémetieket). Mostanra valószínűleg fejlesztették a listákat, többezer embert súlyoztak számokkal, ahol a 10-es volt a legjobb érték (ebből kb. 1500 főt jelez a lista Egerben, de az 5-9-es értéksávon belüli is 5-6000 fő szerepel). Szabó Róbert szerint ez csak annyit jelent, hogy aki csak egyszer írt alá valamit a Fidesznek, annál alacsonyabb értéket állapítanak meg.

 

A felvétellel kapcsolatos kérdésekre Pajtók Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta, hogy nem volt beleszólásuk abba, hogyan rajzolja át a kerülethatárokat a jegyző, a beszélgetés résztvevői pedig nem gyakoroltak hatást a kerületek újraszabására, mindössze arról beszéltek egymás között, az ő érdekeiknek mi lenne a legmegfelelőbb. Habis László, Eger korábbi, fideszes polgármestere nem akart nyilatkozni a lapnak.

 

A hangfelvételen elhangzik a megyei főjegyző, Bartha Viktor neve is. Őt említik a beszélgetők, hogy vele kellene beszélni, és hogy ő egyeztessen Bánhidy Péter egyi jegyzővel a körzethatárokkal kapcsolatban. E tekintetben úgy tűnik, hogy a fideszes politikusok Barta Viktoron keresztül akarták azt a bizonyos nyomást kifejteni.

 

Bánhidy Péter jegyző viszont azt nyilatkozta:

Én soha nem nézem azt, hogy melyik választókerületben korábban melyik jelölt nyert, és ennek megfelelően hogyan lehetne alakítani. Nem az én tisztem, soha nem csináltam ilyet, és soha nem is fogok”

 

Az egri ún. városvezetés is megszólalt az ügyben. Úgy fogalmaztak közleményükben, hogy szerintük

„Botrányos módon igyekezett beleavatkozni az önkormányzati választásokba dr. Pajtók Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szabó Róbert, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke és Habis László, a város korábbi polgármestere. Az itt élők nevében teljes mértékben elutasítjuk ezeket a módszereket, az egriek nem vágóhídi barmok, hogy osztályozzák őket. (…) Jól gondolják meg a fideszes szavazók, hogy olyan vezetőt akarnak-e választani vasárnap, aki biorobotnak, szavazógépnek, birkának nézi őket.”

indexkép: Szabó Róbert facebook

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló