Kész az új egri kerékpárút, és már nem csak a politikusok tekerhetnek rajta
Minden beruházás elkészültekor először a politikusoké a főszerep, ők már letekerték a maguk adagját, így hát irány az új egri kerékpárút.
Az alpolgármester (jobbra) is kipróbálta. Ugye látják, hogy mennyire tetszett neki?
Több mint 10 kilométeres összefüggő kerékpárút-hálózatot alakított ki Eger mintegy 800 millió forintos beruházással, amelyhez 573 millió forintos európai uniós forrást használt fel a város a 220 millió forintos önerő mellett - hangzott el az Észak-magyarországi Operatív Program keretében megvalósult fejlesztés projektzáró rendezvényén csütörtökön a hevesi megyeszékhelyen.
Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere felidézte: a fejlesztés több szempontból is különleges volt, hiszen az eredetileg 500 millió forintban maximált uniós támogatást sikerült több mint 70 millió forinttal megemelni. Nehéz volt elérni azt is, hogy a több nagyprojektet elnyert Eger kerékpárút-hálózatának fejlesztése ne kerüljön várólistára. A munkálatok alatt pedig a turisztikai attrakciófejlesztésként jegyzett beruházás számos komoly műszaki beavatkozást tett szükségessé, jelentős városszerkezeti, illetve városképi változást is eredményezett. A polgármester megemlítette, hogy a beruházás több mint 130 ingatlant és mintegy 600 tulajdonost érintett.
A városháza tájékoztatása szerint a megyeszékhely, illetve az EVAT Zrt. és az Agria Adu Kft. alkotta konzorcium által megvalósított, áprilisban megkezdett beruházás során 6,7 kilométernyi új kerékpárút épült meg, 3,7 kilométeren pedig kijelölt szakasz várja a biciklistákat.

Az alpolgármester asszony megadja az elsőbbséget
Kihelyeztek egyebek mellett kerékpártámaszokat, padokat, szemétgyűjtőket, eligazító táblákat, a vasútállomásnál egy fedett kerékpártárolót alakítottak ki, a Tűzoltó Múzeumnál pedig egy kerékpárszerviz is várja az arra közlekedőket.
A kerékpárút így immár a déli, egerszalóki elágazótól egybefüggően vezet a városon keresztül a Felsőtárkányig tartó kerékpárútig, majd innen tovább a bükki, kijelöléses szakaszon Lillafüreden át egészen Miskolctapolcáig, illetve Ómassáig.
A jobbikos Bognár Ignácnak (balra) legalább a bringája menő
A Bükkben az országos közút mentén kitáblázott kerékpáros útvonal húzódik tíz kilométerenként kerékpáros pihenőkkel.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!

