2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#egerplusz #eger #sport #egri városi sportiskola #judo

Budapest Kupa: ezüstérmes lett az egri sportiskola fiatal judósa

agriasport.hu 2022.05.05. 11:30

Hajszállal maradt alul ellenfelétől Czinege Dávid, aki így a dobogó második fokára állhatott.

 

Több mint 10 ország közel 1400 sportolója két napon át versenyzett a helyezésekét a 35. Budapest Kupán. Az UTE Megyei úti csarnokában az Egri Városi Sportiskola 9 fiatalja is ott volt a népes mezőnyben. Akadt súlcsoport ahol 70 fős mezőny is tatamira lépett.

 

Fejér Barna edző beszámolója szerint a korcsoport kiosztás az idén nem kedvezett az egrieknek, általában az 1-2 évvel idősebbek között kellett helytállni a gyerekeknek. Azért a sok tapasztalat mellett sikerült értékes helyezéseket, illetve érmet szerezni.

Czinege Dávid 36 kg-ban német, magyar, svéd, szlovák ellenfeleket legyőzve jutott a döntőbe, ahol hosszabításban egy hajszállal maradt alul ukrán ellenfelétől. Így az idősebbek között sikerült ezüstéremmel zárni.

Lukács Botond két győztes mérkőzéssel jutott a legjobb 4 közé 73 kg-ban ahol sajnos sérülést szenvedett, így a pontszerző 5. helyen zárt. Rottenstein Botond első éves juniorként indult az U23-as korcsoportban új 81-kg-os úlycsoportjában. 2 győztes 2 vesztes mérkőzéssel 7. helyen végzett. Hetedik lett Kalbaltner Péter Kolos.


Helyezetlenül zárt Jankó-Boldizsár Márton, Fábián Eszter, Esküdt Ádám, Ferencz Vince, Kalbantner Ferenc.

 

 

35. Budapest Open

 

U-15, 36 kg: 1. Volodymir Korpachov (ukrán) 2. Czinege Dávid (EVSI)
66 kg: 7. Kalbaltner Péter Kolos (EVSI).


U-23, 81 kg: 7. Rottenstein Botond (Egri VSI).

 

Az összesített pontversenyben az 59. helyen végzett az Egri VSI.

 

(Via agriasport.hu)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló