2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#egerplusz #eger #gárdonyi géza színház #kelemen csaba #stúdiószínpad

Immár Kelemen Csaba nevét viseli az egri színház stúdiószínpada – FOTÓ

Barna Benedek 2021.11.16. 12:08

Leleplezték a feliratot.

 

Portálunk is megírta, hogy október elején az egri közgyűlés úgy határozott: a stúdiószínházat a tavaly elhunyt, posztumusz díszpolgárrá választott Kelemen Csabáról nevezik el (az ügy nem volt konfliktusmentes, Blaskó Balázs színházigazgató a névválasztás ellen szólalt fel – erről korábban ebben a cikkünkben írtunk).

 

A Kelemen Csaba Stúdiószínpad felirat időközben a helyére is került, hétfő délután leplezték le az egri színházban. A névadó eseményen a heol.hu beszámlója szerint jelen volt Kelemen Csabáné Lengyel Edina, az elhunyt özvegye, Minczér Gábor és Farkas Attila alpolgármesterek, valamint Baráth Zoltán színész és Moravecz Levente rendező is.

 

Az eseményen felidézték Kelemen Csaba szerepeit, emlékezetes alakításait és lejátszották Dobó István híres monológját előadásában az Egri Csillagokból.

Mondhatom, hogy férjem nagy sikereket ért el e falak között. Kívánom, hogy a jövőben a Kelemen Csaba Stúdiószínpadon legalább ekkora sikereket érjenek el a színművészek

– emelte ki a színész özvegye.

821_3847-768x1151

(Kép forrása: egerinfo.hu)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló