2023. január 30., Martina

Eger ügye

Ilyen lesz a megújuló Egri Bazilika: mutatjuk a látványterveket

2019.11.30. 00:00

2022-re teljesen újjászületik az épület és környéke.

 

Ahogy arról portálunk is beszámolt, az Egri Bazilika külső és belső rekonstrukciójával a tervek szerint 2022-re végeznek. A felújítás alatt álló épület most is látogatható, noha jelenleg igazi állványrengeteg fogadja az arra járókat: a falakat kívül-belül körülveszik a szerkezetek, amelyekhez a magyarepitok.hu információi szerint 440 tonna fémet használtak fel.

 

A munkálatok keretében a szentélyben átalakul a liturgikus tér, valamint új miséző oltárt és felolvasót helyeznek el – ezeket a tervek szerint, a kereszthajóba épülő új keresztelőkúttal együtt, különleges puciscai kőből faragják, amilyenből a 110 évvel ezelőtt felállított szószék is készült. Emellett festő-restaurátorok közreműködésével megújulnak a kupolák és a falak is, az oszlopok, falpillérek pedig klasszikus műmárványt kapnak.

 

Fotók: magyarepitok.hu 

 

A templom belső- és külső szobrait is restaurálják, az altemplomban pedig páraelszívó rendszert, valamint új világítást létesítenek. A főtemplom homlokzata egy, az érseki levéltárban fennmaradt akvarell alapján kap új festést.

 

A létesítmény külső homlokzatát, illetve a környékét is felújítják. A bazilikához vezető nagy lépcsősor kivitelezését fagyálló kövekből készítik, a főszékesegyház körül pedig természetes kővel burkolva egy új, dísznövényekkel szegélyezett körmeneti utat alakítanak ki. A létesítmény melletti területen cukrászda és vizesblokk épül.

 

 

Mindezek mellett a beruházás részeként teljesen kicserélik a főtemplom elektromos-, illetve gyengeáramú rendszerét, és új világítási rendszert is kialakítanak. A projekt második ütemében pedig a két nagytorony is felújítást kap.


Az Egri Napok Blog kiszúrta, hogy az épületben megtekinthető két nagyméretű tábla a tervekkel, amelyeket korábban máshol még nem lehetett látni, így most már képet kaphatunk arról, milyen lesz az újjászülető Bazilika és környéke:

 

 

 

Ehető Eger! Cukormasszából készítették el városunk nevezetes épületeit - VIDEÓ

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló