Skip to main content
2025. április 21., Hétfő, Konrád névnap

2021. nov. 19. Péntek, 16:02 | Barna Benedek | Eger ügye

Ilyen lesz a dr. Ringelhann Györgynek emléket állító dombormű – VIDEÓ

Eger első szabadon választott polgármesterének emléktáblája a Bitskey Uszoda falára kerül majd, várhatóan még az idén.

Hamarosan elkészül dr. Ringelhann György, Eger első szabadon választott polgármesterének domborműve – számolt be TV Eger csütörtöki riportjában.

Rostás Bea Piros szobrászművészt még 2020 novemberében bízta meg az Eger Termál Kft. az emléktábla elkészítésével, azonban a járvány és a forráshiány közbeszólt. A szobrászművész elmondta: a munkát végül azt követően kezdhette meg egy héttel ezelőtt, hogy a néhai városvezető családja is beszállt a költségekbe. Az alkotó először agyagból készíti el a tábla mintáját, azután bronzból lesz kiöntve a dombormű.

Rostás Bea Piros a tévének nyilatkozva elmondta: nagyon hálás, hogy ő készítheti el dr. Ringelhann György emléktábláját. "16 éves koromban, amikor az egri színházban csináltam az első bemutatkozó kiállításomat, akkor ő volt a polgármester, és hát mint félárva gyerek, nekem is szükségem volt támogatásra, ezért a város és ő is szívesen és szeretettel támogatták a továbbtanulásomat, illetve a munkámat, fejlődésemet. Úgyhogy nagyon hálás vagyok" – emlékezett vissza a szobrászművész. Hozztette: hálás szívvel készíti ezt a portrét, mivel ő is ismerte személyesen dr. Ringelhann Györgyöt. "Van ez a szeretetteljes hála, amit szeretnék átadni" – fogalmazott.

A Bitskey Aladár Uszoda falára tervezett domborművet még idén szeretnék felavatni.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!