Skip to main content
2025. július 17., Csütörtök, Elek, Endre névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Eger ügye

Húszéves jubileumi koncertet ad Egerben a Kerekes Band

Húszéves jubileumi koncertet ad augusztus 29-én az egri Kerekes Band Egerben, a Bolyki-pincénél - hangzott el az együttesnek a koncert helyszínén tartott keddi sajtótájékoztatóján.

Az együttes megjelent tagjai - Fehér Zsombor, Fehér Viktor és Csarnó Ákos - elmondták: a koncerten fellép a Mary Popkids és a Góbézenekar, ott lesz mások mellett Herczeg Flóra, levetítik az Argo 2 című filmet - amelyben a Kerekes Band 19 száma is felcsendül -, és meglepetésvendégeket is hívtak.
    

Rázsi Botond egri alpolgármester úgy fogalmazott, hogy Eger ikonikus együtteséről van szó, a Kerekes Band a város nagykövete, ezért is támogatják a koncertet, illetve a jubileum jegyében tartott turnéjukat is.
    

Elhangzott: az etnofunkzenét játszó Kerekes Band az elmúlt húsz év során 17 országban mintegy ezer koncerten, fellépésen van túl. Az együttes egy platina- és három aranylemezzel, valamint számos díjjal is büszkélkedhet. Az egri jubileumi produkciót több magyarországi és külföldi koncert követi, fellépnek egyebek mellett az A38-as koncerthajón és a milánói expón is.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!