Skip to main content
2025. május 22., Csütörtök, Júlia, Rita névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Ha győz a népakarat, az egri Fidesz nem nevezi át az Érsekkertet – Még tart a SZAVAZÁS

Pedig erre készülnek, de az egriek ezt láthatóan nem szeretnék. Legalábbis erre tudunk következtetni, hogy a kevesebb mint egy hete elindult szavazásunkon már közel 3500-an mondták azt, maradjon Érsekkert az Érsekkert.

Több cikket is írtunk már arról a közelmúltban, hogy Habis László polgármester és az egri Fidesz arra készül, hogy átnevezik az Érsekkertet. Már el is készült az erről szóló előterjesztés, amelyről csütörtökön fog szavazni az egri közgyűlés – ha csak le nem veszik a kérdést a napirendről.

A közpark új neve ez lenne: Szmrecsányi Lajos-kert (Érsekkert). Már a döntést előkészítő bizottsági ülésen kiderült, hogy a Fidesz berkeiből sem támogatja mindenki az elsőre elég furcsa névváltást, de eddig minden jel arra mutat, Habis László és köre nem tágít.

A névváltást állítólag dr. Ternyák Csaba egri érsek vetette fel, a városvezetés pedig az ügy mellé állt. Hogy miért éppen Szmrecsányiról akarják a parkot elnevezni, az is elég érdekes, mivel Szmrecsányi Lajos korábbi érsek érdeme ugyan, hogy 1919-ben Eger városának ajándékozta az egyház tulajdonában lévő Érsekkertet, ám a park kialakításában az évszázadok során több egri érsek és püspök is közreműködött, például Pyrker János érsek vagy Eszterházy Károly püspök.

Sötét fellegek az Érsekkert felett. Fotó: Serfőző Péter 

Mivel a témában született cikkeink alá rengeteg elégedetlenkedő komment érkezett, elindítottunk egy szavazást, amely segítségével pofonegyszerűen lehet véleményt nyilvánítani. Ennek a szavazásnak a végeredményét a csütörtöki közgyűlés előtt, szerda este elküldjük az összes egri önkormányzati képviselőnek, hogy ők is lássák, mit szeretnének az egriek. Hogy ezt követően miként szavaznak, az már csak az ő lelkiismeretükre lesz bízva, hiszen itt a kérdés az, hogy hajlandóak-e tényleg az egrieket képviselni, vagy mennek a pártfegyelem és a felsőbb utasítások után.

Egy biztos, félvállról nem lehet majd venni a csütörtöki közgyűlési szavazást, ugyanis kedd kora délutánig már majdnem 3100-an szavaztak, közülük pedig több mint 3000-en azt szeretnék, ne legyen Szmercsányi Lajos-kert az Érsekkertből. Aki még nem szavazott, itt megteheti, íme:

 

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!