2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Gyerekelőadásban is játszottak a koronavírusban elhunyt egri színész kontaktszemélyei


Amíg nincs hivatalos értesítés, addig senki sem koronavírusos az egri színházban.

 

Koronavírus miatt hunyt el az egri Gárdonyi Géza Színház 65 éves színésze, Kelemen Csaba, közöltük korábban. Mint kiderült, a színész október 10-én még szerepelt egy előadásban, de a Narancs.hu információi szerint egyes kollégái már észlelték rajta az egészségromlást, viszont még nem tudták, hogy fertőzött.

 

Noha Kelemen Csaba értesüléseik szerint csak több nappal később produkált pozitív Covid-tesztet, majd került a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba, az október 10-i előadásban közreműködő színészek közül senki sem került házi karanténba. Pedig a kontaktszemélyeknek tíz napos karantént ír elő a jogszabály az utolsó érintkezéstől számítva, vagyis október 20-án járt volna le az érintettek kötelező izolációja. A narancs.hu azt is írja, hogy később egy olyan társulati tagról is kiderült, hogy koronavírusos, aki október 17-én még szerepelt egy gyermekeknek szóló darabban. A vele érintkezőknek október 27-én járt volna le a házi karanténjuk, azonban értesüléseink szerint ennek a színésznek a kontaktszemélyei sem kerültek karanténba.

 

Mirkóczki Zita, az egri közgyűlés MSZP-s képviselője szerdán sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a két koronavírusos személy kontaktszemélyei közül ketten a karanténidőszak alatt is szerepeltek egy gyermekeknek szóló darabban. A képviselő elmondta, a Gárdony Géza Színház igazgatója, Blaskó Balázs nem tájékoztatta az önkormányzatot egyik fertőzésről sem, ők is a sajtóból értesültek róla október 26-án.

 

Mirkóczki Zita szerint a járvány kezdete óta Fekete Péter kulturális államtitkár minden héten tart egy értekezletet a színházigazgatóknak. Az október 16-i tájékoztatójában külön felhívta az igazgatók figyelmét, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) mellett adatszolgáltatási kötelezettségük van a színházak fenntartóival szemben is. Így Eger esetében az önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ez a két szerv, ugyanis 50-50 százalékban finanszírozzák az intézményt. Be kell jelenteni részükre az igazolt fertőzéseket, hogy kik kerültek karanténba és hogy milyen intézkedéseket hoztak.

 

Blaskó: ő mindent megtett

 

A sajtótájékoztatót megelőző, keddi telefonos megkeresésre Blaskó Balázs azonban azt mondta, az Emmi által kiadott protokoll szerint csak akkor kell értesítenie a fenntartót a fertőzésekről, ha az NNK be akarja záratni az intézményt a fertőzések miatt. Az igazgató szerint azzal, hogy az NNK-nak jelentette a két színész pozitív vírustesztjét, mindent megtett, amire a hatályos jogszabályok kötelezték.

 

Arra a kérdésre, hogy ha tudott a fertőzésekről, akkor miért nem kerültek karanténba a kontaktszemélyek, Blaskó azt válaszolta, Kelemen Csaba pozitív tesztjéről az NNK megyei főigazgatójától szerzett tudomást. Ekkor tudta meg, hogy a színész október 16-án produkált pozitív tesztet. Viszont az igazgató állítása szerint arról csak október 19-én kapott hivatalos értesítést a népegészségügytől, hogy Kelemen mely kontaktszemélyeinek kell karanténba vonulni. Mivel a tíznapos karantén másnap járt volna le, így végül senki sem került karanténba.

 

Lassan őrölnek a népegészségügy malmai

 

Blaskó azt is elmondta, a másik fertőzött színész kapcsán kedden még mindig nem kapta kézhez az NNK értesítését a kontaktszemélyekről, hiába járt le esetében is a kontaktok karanténidőszaka. Az érintett társulati tag Blaskó állítása szerint október 18-án értesítette róla, hogy koronavírussal összefüggésbe hozható tünetei vannak, 22-én tesztelték és 25-én derült ki róla, hogy fertőzött.

 

Az igazgató elmondása alapján a népegészségügy malmai őrölnek túl lassan és nem ő követett el mulasztást azzal, hogy nem kerültek házi karanténba a fertőzöttek kontaktjai. Az viszont kétségtelen, hogy Kelemen Csaba pozitív tesztjéről már október 16-án lehetett volna tudni, és akkor az NNK hivatalos értesítése nélkül is önkéntes (tehát nem hatóságilag elrendelt) karanténba lehetett volna küldeni mindenkit, aki érintkezett a fertőzött színésszel. A Gárdonyi Géza Színház azonban továbbra sem zárta be kapuit, a tervezett bemutatók egyelőre nem maradnak el.

 

Frissítés: Blaskó Balázs október 29-én módosítási kérelmet küldött nyilatkozatához. Ennek értelmében nem október 19-én, hanem október 20-án kapta meg azt a határozatot, amely elrendeli Kelemen Csaba kontaktszemélyeinek karanténját. Alább olvasható az új nyilatkozat vonatkozó része:

 

"Annak a művészünknek, akiről később kiderült, hogy fertőzött, október 10-én volt utoljára előadása, a következő 22-én lett volna. Mivel pletykaszinten teljesen ellentmondó információkat hallottam róla, többek között az is, hogy kórházban fekszik, de ezt sem ő, sem felesége nem jelezte sem nekem, sem titkárságunk felé, szerettem volna hivatalos információt szerezni. Hosszas telefonálgatás és kérés után végül megtudtam, hogy az Infectológiai osztályon fekszik. Ők nem adtak ki információt, de adtak egy telefonszámot, amelyen talán érdeklődhetek. Így beszéltem aztán a Járási Népegészségügyi Osztállyal. Gyakorlatilag, mire biztos információt tudtam szerezni, le is telt az a tíz nap, amire az érintett művész kontaktjait kötelezni lehetett. A határozatot, mely elrendeli az október 10-től 20-ig tartó karantént, 2020.10.20-án kaptuk meg.

 

Másik kollégánk 18-án, vasárnap jelezte nekem, hogy Covid-gyanús tüneteket észlel magán, hétfőn ő háziorvosának intézkedése nyomán került be a Népegészségügy rendszerébe. 22-én, csütörtökön végezték el rajta a tesztet, amelynek pozitív eredménye 25-én derült ki. Hétfőn, 26-án délelőtt az ő ügyében is konzultáltam a tisztifőorvossal. Mivel kolléganőnkkel 17-én találkoztak utoljára, a kolléganőnk által bejelentett kontakt személyek karanténkötelezettsége 27-én lejárt. Sem korábban, sem azóta nem jelzett senki gyanús tüneteket. Játékrend változtatásra nem volt szükség.

Adatközlés szempontjából az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága által a kulturális intézmények számára kiadott adatközlési protokoll szerint jártam el : „Amennyiben a koronavírus okán az intézmény működésében változás áll be, valamint ha megbetegedést észlel és emiatt kénytelen korlátozni a működést, azt jelezni szíveskedjen”.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló