Feljelentés az NKA-támogatások miatt: több tízmillió forint érkezett egri kulturális szereplőkhöz I.
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatási döntései miatt. A szervezet szerint az áprilisban nyilvánosságra hozott döntések körülményei nem voltak átláthatók, ezért költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordultak.
Az ügy Eger szempontjából is releváns: a döntések alapján több helyi intézmény és szervezet is jelentős támogatásban részesült - már a választások előtt is, a kampányidőszakban.
Több mint 40 millió forint Egerbe
Az NKA listája szerint 2026-ban legalább 43 millió forint jutott egri kulturális projektekre. A támogatottak között szerepel az Egri Szimfonikus Zenekar Kulturális Egyesület, valamint az Gárdonyi Géza Színház több programmal is. A színház külön támogatást kapott például a Quo vadis című előadásra, a Stúdiószínházi Táncfesztiválra, a Passió produkcióra és ifjúsági programokra is.
Támogatás jutott az Harlekin Bábszínház szakmai fejlesztésére, valamint egy határon túli együttműködésre is: a beregszászi társulat egri vendégjátékaira.
Újabb 30 millió forint közösségi programokra
A most nyilvánosságra került további döntések alapján újabb jelentős összegek érkeztek a városba:
- az Egri Norma Alapítvány 10 millió forintot kapott közösségépítő programokra,
- az Egri Zenészek Egyesülete pedig 20 millió forintos kiegészítő támogatásban részesült koncertsorozatok megvalósítására.
Ezzel együtt az egri kötődésű támogatások összege már 70 millió forint fölé emelkedik.
Domán Dániel egri önkormányzati képviselő már rá is mutatott egy komoly hitelességi problémára, ugyanis az Egri Zenészek Egyesülete érintett az NKA-botrányban:
Átláthatósági kérdések az NKA döntései körül
A FESZ szerint a támogatási rendszer több ponton is problémás. A szervezet azt állítja, hogy a Kiemelt Kulturális Programok Kollégiumának működéséről – például a tagokról vagy a döntéshozatal módjáról – nem voltak elérhetők alapvető információk.
A közleményük szerint a több mint 17 milliárd forint sorsáról döntő rendszerben nem jelentek meg nyilvános pályázati felhívások, ami felveti annak lehetőségét, hogy egyes szereplők előzetes értesítést kaphattak a támogatási lehetőségekről.
Egerben is kérdés lehet az átláthatóság
Bár a támogatások konkrétan megvalósuló kulturális programokat szolgálnak, az országos vita Egerben is releváns. A városban működő intézmények és szervezetek jelentős közpénzhez jutottak, miközben a támogatási döntések háttere országosan is vitatottá vált.
A következő időszakban az lehet a kérdés, hogy az érintett projektek megvalósítása és a források felhasználása mennyire lesz átlátható – és hogy a hatósági vizsgálat ad-e választ a felmerült kételyekre.
(folytatjuk)
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!