2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#evat

EVAT: az előző vezetők figyelmen kívül hagyhatták a közbeszerzési eljárási szabályok betartását


Közeledik az új, 2023. évi költségvetés elfogadása az önkormányzatnál és az önkormányzat cégeinél egyaránt. Az EVAT Zrt. is részt vesz ebben a munkában, azonban a szerdai napon a cég egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben korábbi vezetők lehetséges visszaéléseiről adtak tájékoztatást.

Az EVAT Zrt. vezetése a 2023. évi költségvetési tervezés során szembesült azzal, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint a cég előző vezetői mind az önkormányzati, mind a saját tulajdonú ingatlanok kezeléséhez fűződő beszerzési eljárások esetén az eddigi információk szerint teljes egészében figyelmen kívül hagyhatták a közbeszerzési eljárási szabályok betartását.

 

Tekintettel arra, hogy az általunk eddig feltárt ügyek együttes összege elérheti a több száz millió forintot, az EVAT Zrt. a jelenlegi vezetés a tőle elvárható legnagyobb gondossággal eljárva, haladéktalanul, külön e tárgyban közbeszerzési tanácsadó segítségét kérte és felveszi a kapcsolatot az illetékes közbeszerzési hatósággal is egy esetleges preventív eljárás megindítása érdekében.

 

Az EVAT Zrt. vezetése ismételten leszögezi: kizárólag a törvényes keretek között, jogszerű eljárásokban és rendtábilis, gazdasági veszteséget nem eredményező ügyletekben és eljárásokban hajlandó részt venni. Minden ezen alapvetéssel ellentétes korábbi tevékenységet és ügyletet megszüntet, illetve az azokhoz kapcsolódó minden szükséges intézkedést megtesz.

 

EVAT Zrt.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló