2024. április 19., Emma

Eger ügye

#egerplusz #eger #olimpia #tokió #valter attila

Egyedüli magyar országúti kerékpárosként képviseli hazánkat az egri egyetem bringása az olimpián

Barna Benedek 2021.07.19. 15:31

A fiatal sportoló azt nyilatkozta, hogy számára kedvező útvonalat jelöltek ki.

 

Valter Attila országúti kerékpáros nem fogalmaz meg elvárásokat magával szemben, de szeretné kihasználni, hogy a tokiói olimpia országúti mezőnyversenye három hegymenetet is magában foglal, ami számára kedvező.

Az első emelkedőn még nem tekertem, de az tűnik a legkönnyebbnek, hosszú, de lankás. A második megy fel a Fudzsira, pontosabban csak a lábáig, mert 1400 méter után még több mint két Kékestető lenne a 3776 méteres csúcsáig. Ez már kifejezetten nehéz emelkedő, amely alaposan meg fogja rostálni a 130 fős mezőnyt, főleg ha a legnagyobb nemzetek a várakozásoknak megfelelően iramot diktálnak majd. A harmadik hegy lesz a legnehezebb, rendkívül meredek szinte végig

– mondta hétfőn az MTI-nek a 234 kilométeres pályáról az egri egyetem hallgatója, aki bár konkrét helyezést nem kívánt mondani, de célként azt fogalmazta meg, hogy az első két hegyen a főmezőnyben tudjon maradni, és lehetőleg a legkevesebb energiát veszítse, hogy aztán a harmadikon mindent kiadjon magából.

Azért sem szeretnék elvárást megfogalmazni, mert ritkán megyek egynapos versenyen, így nem tudom, pontosan mit várhatok magamtól. Ha például kétszer egymás után mennénk ezen a pályán, annak biztos jó lenne az átlaga

– nyilatkozta.

D__AS20210719004
Valter Attila a Fuji-tó mellett Kavagucsikóban, háttérben a Fuji hegy (Fotó: Kovács Tamás / MTI)

A 23 éves Valter kifejtette, végig nagyon jó minőségű és rendkívül széles az út, így nincs benne egyetlen veszélyes rész sem, még a lejtmenetek sem technikásak, hajtűkanyar is alig van bennük, ráadásul azok is szélesek, ezért a helyezkedésnek nem lesz túl nagy szerepe. Így annak sem, hogy ő egyedül képviseli Magyarországot, azaz nem lesz segítő csapattársa. A francia istállójától, a Groupama-FDJ csapattól ugyan a svájci Stefan Küng és a francia David Gaudu is a mezőny tagja lesz, de mint megjegyezte, velük még nem szerepelt ugyanazon a versenyen. Az egyik legnagyobb favoritnak az immár kétszeres Tour de France-győztes Tadej Pogacart tartja, aki "még akkor is nagyon erős, ha épp gyenge napja van".

Nagyon tetszik Japán, itt teljes a nyugalom, a bringával úgy előzöm az autókat, ahogy otthon engem szoktak. Nagyon szerencsés vagyok, hogy országúti kerékpárosként jutottam ki, mert szerintem én látok a legtöbbet az országból, ugyanis nekünk senki nem mondja meg, merre tekerjünk. Az átállással nem volt gondom, mert már otthon elkezdtem azzal, hogy egyre korábban feküdtem és keltem, ráadásul a hosszú repülőutat is majdnem végigaludtam, ennek köszönhetően a szombat esti érkezés után egyik éjszaka sem volt gondom

– mondta Valter.


Az idei Giro d'Italia kerékpárversenyen három napig rózsaszín trikót viselő versenyző a kétnapos tapasztalatai alapján úgy vélte, a nagy hőség okozhat gondot, mert a hétfői tréningen őt is "megütötte", hogy egy órán át tekert felfelé a 38 fokban. Hozzátette, általában nem szokta zavarni a nyári kánikula, így abban bízik, hogy a szervezete gyorsan hozzászokik ehhez, de most túlzottan megemelte a pulzusszámát.

Párizsban biztosan nem lesznek ekkora emelkedők, így nekem most kell kihasználnom, hogy számomra kedvező útvonalat jelöltek ki az olimpián

– jelentette ki elszántan Valter, aki a magyar idő szerint szombaton 4 órakor rajtoló mezőnyversenyben áll rajthoz.

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló