A polgármester nem tud lejönni az Almagyar dombról, avagy miért nem szólhatunk bele a városunk fejlődésébe

Röviden: nem sok. Az önkormányzati választások óta mintha nem igazán szívlelné a kormány a települések testületi munkáját. Igaz, az állami beruházásokhoz eddig sem sok közünk, a részvételiség a milliárdos projektekben aligha prioritás, inkább csak nyűg. Egerben jó néhány projektre rá tudunk mutatni, amelyet egyáltalán nem vagy csak kevésbé akartunk, aztán idővel hozzászoktunk. Bármi korszerűsítés történik, azt elutasító közbeszéd járja át, nyakon öntve a végtelen pesszimizmussal. Ennek oka összetett, hibakódjait ezerszámra sorolhatnánk, de legegyszerűbb, ha annyit mantrázunk: ha nem a fényes milliárdok lennének a rendszer mozgatórugói, akkor még működhetne is ez az ország.

Köszi, Zsolti!

Nem biztos, hogy sokan emlékeznek rá, de Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőnk jelentette be még áprilisban, hogy a Vécseyvölgy úti csomópont átalakítása szeptemberben elkezdődik. Ennek kapcsán Mirkóczki Ádám polgármester Weil Zoltán Féktelenül című beszélgetős műsorában árulta el, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) egy-két nappal a kivitelezés kezdete előtt jelezte az önkormányzatnak, hogy indul a meló. Állítása szerint a NIF nem egyeztetett senkivel, a kényszerhelyzetben pedig nem tudtak mit tenni, így az Almagyar dombi lakosok szidhatnak akárkit, ha éppen a város déli részén akadna dolguk és kocsival mennének. Hogy ilyen benzinárak mellett még mindig kocsiba ülünk úgy, hogy reggel és délután mozdulni se tudunk az utakon, azon kicsit máskor gondolkozzunk el mélyebben.

Alapvetően az utak és hozzájuk tartozó területek – legtöbbje állami fennhatósággal – felújítása Magyarországon a legjobb politikai termékek közé sorolhatók, mégis azoknak folyamatai állandó bosszúsággal járnak. Gondoljunk csak az Egészségház úti rekonstrukcióra. Persze, számos akadály jelentkezhet egy projekt során, talán a feléről sem tudunk, hiszen akadnak kényes adatok egy önkormányzat vagy egy kivitelező számára is, amelyek nem feltétlenül a jó hírüket szolgálná. Az viszont nem kérdés, hogy

Az is előre borítékolható, hogy a csomópont átalakítása nem lesz különb a Sas úti lámpás kereszteződéstől, ráadásul valamilyen ötletelgetés is történik a vasúti sínek új hasznosításáról. Ez megint azt mutatja, hogy helyben sincs olyan felelős személy vagy egy munkacsoport, amely konkrét irányokat mutatna a városfejlesztésben, de az állami cégek, illetve az országos politikai nepperek is magasról tojnak a következményekre, amikor a semmiből kiállnak az adott helyszínre és bejelentik, hogy mostantól minden jobb lesz.

A kapkodásnak egy oka lehet, mégpedig a fejlesztési célokra szánt pénzek lehívása. Annak határidejéből semmi esetre sem lehet kicsúszni, aztán néhány hét munka után hónapokra leáll az építkezés, de az mellékes mindaddig, míg az újabb adag pénz nem érkezik meg. Az áprilisi bejelentésnél Nyitrai Zsolt 367 milliós projektről beszélt, szeptemberre ez már 472 millió forintra ugrott különösebb magyarázat nélkül. A milliók repkedése már alig lépi át az ingerküszöbünket, de amikor fulladozunk a végtelen dugóktól egy olyan városban, amely simán begyalogolható és minden iskolához, nagyobb céghez van buszjárat, akkor erősen megkérdőjelezendő, hogy vajon érdemes-e még kocsiba ülni. Ritka a közös nevező, de Mirkóczki Ádám is erre következtetésre jut.

Október 25-i naptól kezdve újra járható a Gárdonyi utca, legközelebb tavasszal zárják le a szakaszt a lámpás csomópont kialakítása miatt.

Ahogy az Budapesten és több városban is téma, úgy Egerben is megannyiszor felmerült már a közlekedés reformálása. Ennek oka rémegyszerű: túl sokan használunk autót legtöbbször feleslegesen. Eger abban sem szerencsés, hogy akárhány ciklust és polgármestert elfogyasztottunk, a tömegközlekedés szintje valahol a 80-as években ragadt.

A közlekedési reform nem az utak áteresztőképességének bővítésében vagy az útvonalak zsonglőrködésében keresendő, hanem leginkább az életvitelünk átalakításában. Nyilván dugó van reggel, amikor mindenki egyszer ül az autójába és délután, amikor mindenki egyidőben indul haza. Úgy tűnhet, hogy a járvány után mintha megduplázódott volna az autók száma Egerben, igazság szerint épphogy átugrotta a 30.000 nyilvántartott gépjárművek számát. Ez azt jelenti, hogy a helyiek háztartásonként akár 2 vagy 3 autót is birtokolhatnak, amelyek ha nem is egyszerre zúdulnak az utakra, akkor is a helyet foglalják valahol. Ez a horror kategóriába sorolható.

A polgármester végre jó úton, de egyedül

Tegyük fel, a világ megszűnne létezni akkor, hogyha másnap nem tennénk le az autónkat. Mennyien cselekednének így? Egyelőre nem tartunk itt, mégis hétről-hétre olvashatunk jó gyakorlatokat különböző országokból. Magyarországon túlnyomórészt ezek a gondolatok annyira népszerűtlenek, hogy politikailag akár bele is bukhatunk. Ugyanakkor a lakosság jelentős része retteg, hogyha a szokásaitól minimálisan eltérően kellene viselkednie, hiszen a mindennapok épp elég gondot okoznak. Gondoljunk csak bele, hogy milyen vita lengi körül a maszkviselést! Mégis a legégetőbb hiánya társadalmunknak, hogy nem bírunk felmutatni egy olyan hiteles vezetést, amely képes idővel nemhogy véghez vinni, de ezeket a gondolatmagokat egyáltalán elvetni.

Itt jön képbe szűkebb hazánk vezetője, aki a beszélgetés közben kifejti, hogy neki is kellemetlen lejönnie az Almagyarról. Kissé olyan ez, hogy a király végre leereszkedik közénk és szembesül a mindennapi problémáinkkal. Persze nem tehet róla, sem érte, ő nem állami ember, de ellene tenni talán mégis tud. Méghozzá kommunikálni. Mirkóczki fel is teszi a kérdést, amelyet már mi is többször feszegettünk, hogy megéri-e autóba ülni. Tény, hogy azért szavazták meg többen Mirkóczki Ádámot, mert nem a Fidesz (?), de akadtak néhányan olyanok is, akik változást akartak és egyszerűen nem volt jobb, mellé tették az X-et. Az a bizonyos változás pontosan ezeket a kérdéseket is tartalmazza, így hosszú idő után azt érezhetjük, hogy valami elindulhat. A gond annyi, hogy ezek a kérdések már évekkel ezelőtt megszülettek, most már tenni is kellene.

A kommunikáció nemcsak abban rejlik, hogy iránymutató táblákat helyezünk ki, hanem közérthetővé tesszük a lakosság számára, hogy az önkormányzati eszközök jelenleg (és egy ideje már) ennyire képesek, illetve ennyit tehet egy városvezető a városért. Sajnos ez történik, ha a centralizált működést a kormány a csúcsra járatja. Nyilvánvalóan a polgármester ha tehetné, felturbózná a tömegközlekedést, még politikailag is kitűnő lenne számára, de ezek felett sem a városvezetés diszponál. Eközben azt látjuk, hogy a falvak közt cirkáló járatok megújulnak, Nyitrai és Pajtók olykor bedobják a modern buszokat mindenhová, Egerben pedig alig akad XXI. századi jármű, amely legalább a biztonságérzetünket fokozná egy leheletnyit.

Azért gondolkozzunk el ezen, hogy az állam milyen szempontok szerint mozgatja a pénzeket. Olyan ez, mintha sorban állnának a polgármesterek Don Vito szobája előtt és állandóan pénzért kuncsorognának. Ha ennyire nincs pénz semmire – és azért mindig volt néhány tizenmilliárd a város kasszájában – akkor meg nagyítóval kellene vizsgálnunk, hogy ennek a folyamatnak a kezdete nem Mirkóczki Ádám és társai regnálása alatt indult el, hanem jóval korábban. Mielőtt nagyon veszélyes vizekre eveznénk, fogadjuk el egyszerűen azt a tényt, hogy így vagy úgy, de a legtöbb politikus a saját zsebét tartja a legfontosabbnak, ennek pedig a város issza meg a levét. Egerbe megszámolhatatlan pénzösszegek érkeztek az évek alatt, de valahogy mégsem emelkedett az életszínvonal. Az sem biztos, hogy egy fideszes polgármester elérné azt, hogy a tömegközlekedési helyzetünk végre érdemben javuljon, ehhez azért közelebbi viszonyban kell lennünk Orbánnal.

Azért valahol be kell látnia a politikai elitnek, hogy pártok ide vagy oda, néha örülnénk, ha egy fejlesztés tényleg az emberekről és nem elsősorban a saját vállaik megveregetéséről szólna. Erre próbáltunk felhívni a figyelmet az érsekkerti futókörnél is, hogy nem az a baj, hogy van, hanem a körülötte lengő problémák sokasága. A világunk változik, egyre égetőbb kérdések merülnek fel, köztük az is, hogy az "államigazgatás" szól-e másról egyáltalán azon kívül, hogy választásokra gyűjtjük össze a pirospontokat.

Az Egri Napok írója a belvárosi autók kitiltása kapcsán értekezett arról, hogy a polgármestert már nem tudja komolyan venni, nagyokat mond s nem követik tettek. Ez igaz, mégis most hírértékként fut körbe az, hogy Mirkóczki ezt szigorúan meglépné. Ez nem hír (ahogy ez az írás sem), viszont azt érdemes kutatni, hogy miért van olyan érzésünk, hogy a polgármester egyedül van a gondolataival, illetve a kivételesen most rokonszenves ötleteivel. Arról már több képviselő is beszélt, hogy a városházából elpárolgott a szakmaiság, ugyanakkor azokkal az emberekkel szemben, akik még maradtak, sértő lenne erre a konklúzióra jutni. Kérdés az, hogy Mirkóczki Ádám hogyan és kikkel pótolta azokat, akik elvándoroltak a mérgező légkör miatt, ha egyáltalán pótolta őket. Vagy kérdezhetjük úgy is, hogy hajlandó-e nem a közvetlen vagy éppen a társai környezetéből választani haverokat, képes-e nyitni azok felé, akik érdemben tudnának neki segíteni. Az elmúlt év eseményei miatt már többsége sincs a közgyűlésben, a Fidesz meg hát vagy együtt szavaz vele, de leginkább nem.

A másik legnagyobb kérdés, hogy egyáltalán tud-e lobbizni a kormánynál, ami természetesen előnybe részesíti a fideszes településeket, a választások közeledtével a falvakat meg még inkább. Reménytelennek tűnik, hogy Mirkóczki Ádám akármilyen nagy projekttel beírná magát Eger városának történelmébe, viszont az egyedül az ő hibája, hogy a társadalmat meg sem próbálja maga mögé állítani, így generálva egy erős nyomásgyakorlást a kormány felé, inkább csak felteszi a kezét, ha valami nem sikerül. 

Ha megtennének mindent, megtennénk mi is?

Visszatérve az Almagyar dombon lévő fogcsikorgatáshoz, az kevésbé fogadható el, hogy a polgármestert nem figyelmeztették, hiszen Nyitrai ezt áprilisban bejelentette, meg kellett volna kérdezni a parlamenti képviselőnket, hogy mégis mikor és hogyan szándékozik ezt kivitelezni. Másrészt Nyitrai Zsolt is megmagyarázhatná, miért működik külön univerzumban a városvezetéstől. Nem csak Mirkóczkiba és Egerbe rúgott bele, de a fideszes szavazókba is. Prognosztizálható, hogy a tervezett lámpás kereszteződés sokakat fel fog idegesíteni és sajnos az van, hogy más lehetőség nincs. Aki körforgalmat vizionált, most csalódhat. Nagyobb körforgalom nem biztos, hogy elférne, egy kisebb pedig hatástalan lenne. Nem építhetünk körforgalmat lejtőre, pláne nem vasúti átjáró helyére és annak közelébe sem. Egy hosszú tehervonat percekig elzárna egy irányt, az arra haladni kívánó kocsik megbénítanák az egész csomópontot. Ha azt a forgalom vagy a biztonság megköveteli, kénytelenek vagyunk a lámpás forgalomirányítást eltűrni. 

A részvételiség sem a Fidesznek, sem pedig a mostani városvezetésnek nem erőssége, holott az országban akadnak példák olyan intézményekre, amelyek segíthetik az önkormányzat működését és erős háttérországot biztosíthat. A legfrissebb példa Miskolcon született, ahol az önkormányzat Részvételi Irodát nyitott. E munkacsoport célja pontosan az, hogy a lakók érdemben tudják alakítani a városuk sorsát, illetve a városvezetés olyan kultúrát alakítson ki a közösségi gondolkodásban, hogy hosszútávon még kevesebb hibát kövessen el. Nemcsak szakmailag, de politikailag is olyan gesztus, amely a képviselőkbe vetett hitünket is erősítheti amellett, hogy végre tényleg a város igényeinek megfelelő fejlesztések és programok jöhetnek létre. Utoljára a laktanyával kapcsolatosan, de már többször megírtuk, hogy Mirkóczki Zita a júniusi közgyűlésen az integrált településfejlesztési stratégia kidolgozásával sürgette a testületet. Jelenleg ugyanis ez a stratégia – amely leírja, hogy a következő években hogyan is képzeljük el Eger városát – felületes és hiányos. Egy külön projektcsoportot állítana fel, amely csak ezzel a stratégiával foglalkozik. Az ezekre vonatkozó pályázatok jövő év elején megjelennek. Érdemes lenen tehát lépni az ügyben, főleg a választások előtt. Aztán majd meglátjuk, hogy a kormány mit lép az ilyen kezdeményezésre.

(Indexfotó: Domán Dániel)