A külföldi vendégsereg még hiányzik az egri strandról, de már beindulni látszik a szezon

A korlátozások július eleji feloldása óta egyre több a más városokból érkezett fürdőző.
Beindulni látszik a szezon mind időjárás tekintetében, mind a vendégforgalomban. Érezhetően megugrott a fürdőzők száma az elmúlt hétvégéken – mondta el a heol.hu-nak Bíró Kata, az Egri Termál- és Strandfürdő kommunikációs asszisztense.
A forgalmunk még mindig elmarad a járvány előtti időszakhoz képest, de bizakodunk benne, hogy a jó idő megmarad, és ez víz közelébe vonzza majd az embereket. Reméljük, hogy az augusztusi szabadságolások alatt sokan választják városunkat, illetve a fürdőt is
– tette hozzá. A látogatószámról elárulta, hogy péntektől vasárnapig vannak többen, és átlagosan 1500–2000-en érkeznek a fürdőbe.
Elmondta:
A strandon a fürdőzők száma 2019-ben 269 ezer volt, mely tavaly lecsökkent 158 ezerre. Az értékesítési bevétel a 2019-es 437 millió forintról 2020-ban 236 millió forintra apadt, ez 46 százalékos bevételkiesést jelentett.
2021 első fele nem hozott nagy változást 2020-hoz képest:
Idén július elejétől beszélhetünk némi javulásról, de még mindig hiányoznak a külföldi vendégek. Csak hogy érzékeltessük: 2019 első félévében 137 millió volt a jegypénztári forgalom. Ez a tavalyi első félévre lecsökkent 36 millió forintra, az idei első hat hónapban pedig 39 millió forint lett az eredményünk
– fogalmazott Bíró Kata.
A május 14-ei nyitást követően inkább az Egerben lakók vették igénybe a szolgáltatásaikat, és miuán július 3-tól nem kell védettségi igazolvány, egyre többen érkeznek más városokból is. A tapasztalatuk szerint láthatóan sokan használnak a szállodában kapott strandjegyet, és hallani külföldi szót is a strandon.
(Indexkép forrása: Egri Termál- és Strandfürdő / Facebook)
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!