Eger Rally: szombaton van a rajt, jókora fennakadások lesznek a belvárosközeli utakon
Idén szombaton indul a város egyik legnagyobb sportrendezvénye. Lezárásokra és sok nézőre kell számítani.
Szombaton este kezdődik és vasárnap kora estig tart az Eger-rali, az országos bajnokság idei harmadik futama, melyre több mint 180 páros adta le a nevezését. A versenynek több különlegessége is lesz, a Rally1-es kategória egyik gyorsasági szakaszát például sötétben rendezik meg.
Úgy tűnik, hogy a versenyt különösebb korlátozás nélkül rendezhetik meg, olyan gyorsasági szakasz nincs, mely nézőktől elzárt terület lenne, azaz bármelyikre ki lehet látogatni, és ugyanez vonatkozik a Dobó téren sorra kerülő rajt- és célceremóniára is. Ettől függetlenül azt kérik a szervezők a versenyzőktől és a résztvevőktől, hogy tartsák be a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő biztonsági előírásokat.
Még az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere arról biztosította a szervezőket, hogy a legjobb tudásuk szerint megadnak minden segítséget a verseny sikeres megrendezése érdekében.
"Fontos a városnak ez a rendezvény, bízom a biztonságos lebonyolításban" - jelentette ki.
A rajtceremóniára ezúttal nem pénteken, hanem szombaton, 16 órakor kerül sor, és a másfél napos verseny mezőnye már aznap két gyorsasági szakaszt teljesít. Vasárnap további kilenc szakasz vár a versenyzőpárosokra, a viadal össztávja pedig 131,95 kilométer.
Korábban az egri önkormányzat már közölte, hol lehet lezárásokra számítani a városban. Szombaton az előkészületeket is beleszámítva előreláthatólag 14.30 és 21.00 óra között valósul meg az ünnepélyes rajtceremónia a Dobó István téren. Vasárnap nagyjából 15.15 és 21.00 óra között érkeznek a versenyzők eredményhirdetésre a Dobó István térre. A versenyautók mindkét napon a Hibay Károly utca – Kis-Dobó tér útvonalon közelítik meg a Dobó István teret, majd a Zalár József utca – Árva-köz – Széchenyi István utca irányába hagyják el a helyszínt. Mivel ezen az útvonalon nagyszámú nézőközönség helyezkedik majd el, ezért mind a gyalogosok, mind a gépjárművek közlekedése rendkívül korlátozott lesz.
Az önkormányzat azt kérte a lakkosságtól, hogy a fent jelzett időpontokban lehetőség szerint a járművekkel kerüljék a belvárost. Hozzátették továbbá, hogy a balesetek megelőzése érdekében szombaton és vasárnap, a jelzett időpontokban lezárásra kerül a Hibay Károly utca, Zalár József utca, Érsek utca és Szent János utca.
A sportesemény időtartama alatt torlódásra lehet számítani az Egerbakta felé vezető úton (COLAS telephely környezetében), illetve a Kistályai úton (Renault Márkakereskedés környezetében), valamint a Tárkányi úton (szervízpark). Ezzel kapcsolatban szintén azt kérték, hogy amennyiben lehetséges, mindenki kerülje el, ezeket a helyszíneket, vagy óvatosan közelítsen.
(Nyitókép: Kia Platinum Rally Cup)
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!