2024. május 8., Mihály

Eger ügye

Egri anyukák ajándékozták meg a Markhot Ferenc Kórház dolgozóit – FOTÓK

2019.11.30. 00:00

Minden kórházi osztály és a mentőszolgálat is külön csomagot kapott.

 

Közel 300 ezer forint értékű ajándékkal lepték meg a kórház munkatársait az egri Babás-mamás csevegő csoport tagjai – írja az egrisztorik.hu a Markhot Ferenc Kórház tájékoztatására hivatkozva.

 

Fotó: Nemes Róbert / egrisztorik.hu

 

A hatvankilenc adományozó pár napos gyűjtőmunkájának eredményeként minden kórházi osztály, illetve a mentőszolgálat is külön csomagot kaphatott, melyekben tartós élelmiszereket helyeztek el, illetve az egyik kórházi osztály egy kávéfőzőgépet is kapott.

 

A több mint 2300 tagot számláló egri Babás-mamás csevegő csoport tagja, Kelemenné Orosz Gina volt az adományozás ötletgazdája, főszervezője.

 

 

A gyűjtés azt követően indult, hogy metudták, járványkórháznak jelölték ki az egrit. Emiatt szerették volna meglepni valamivel az ott dolgozókat, valamint köszönetet mondani az eddigi és az ezt követő emberfeletti teljesítményükért, és jelezni, nagy szeretettel gondolnak rájuk.

 

Az egri anyukák egyébként nem először támogatták a Markhot Ferenc Kórházat. 2017-ben például tizenhárom úgynevezett babaöblöt (az anyuka és az újszülött együttlétét segítő ágy) és négy kékfény szettet kapott tőlük a kórház újszülött osztálya.

 

 

Közel 290 kórházi ágyat különítettek el Egerben a koronavírusos betegeknek

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló