2021. november 28., Stefánia

Eger ügye

A gazdasági program volt a slágertéma az egri közgyűlésen

DOMÁN DÁNIEL 2019.11.30. 00:00

Az előzővel nagyrészt megegyező gazdasági programot hosszas vita után elutasította a közgyűlés.

 

A legutóbbi közgyűlés slágere Eger 2020-2025-ös gazdasági terve volt. Erről a napokban írtunk bővebben, de a csütörtöki ülés megmutatta a képviselői nyilatkozatok láttán, hogy nem feltétlenül egy egyszerű bakiról beszélhetünk.

 

Ahhoz, hogy egyértelműbbé tegyük az ügyet, le kell szögeznünk, hogy egy ötéves gazdasági terv elkészítése igencsak sok munka, hozzá sem fogható egy mezei előterjesztéshez, ezért is írja elő állami törvény, hogy a tervezet elkészítésére hat hónap áll rendelkezésre a grémiumnak, amire Dr. Pápai Ákos is felhívta a figyelmet, miszerint törvényt sért az önkormányzat a mulasztással, amit indokolhat a koronavírus okozta káosz, erre hivatkozott Mirkóczki Ádám polgármester is.

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben (Mötv.) ez áll:

 


116. § (1) A képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti, melynek elkészítéséért a helyi önkormányzat felelős.

 

[...]


5) A gazdasági programot, fejlesztési tervet a képviselő-testület az alakuló ülését követő hat hónapon belül fogadja el. Ha a meglévő gazdasági program, fejlesztési terv az előző ciklusidőn túlnyúló, úgy azt az újonnan megválasztott képviselő-testület az alakuló ülését követő hat hónapon belül köteles felülvizsgálni, és legalább a ciklusidő végéig kiegészíteni vagy módosítani.


Végül hosszas vita után elutasításra került az előterjesztés, ami jelenthetné a Fidesz érdemét is, de az Egyesületi frakcióból is többen nem értettek egyet a tervezettel. A baki a megelőző napon körbejárta a sajtóorgánumokat, Mirkóczki Ádám előterjesztése előtt próbálta elmagyarázni, miért is van ez az anyag a közgyűlés előtt.

 


Egy gazdasági program alapja egy hatályos – jelenleg is érvényben lévő – integrált településfejlesztési stratégia. Ha a gazdasági program nem erre a stratégiára épül, az gyakorlatilag egy légüres térbe kerül. Akár a Wales-i bárdokat is belefogalmazhatnánk, körülbelül annyi értelme lenne

 

– mondta felszólalásában a polgármester.


Jól jegyezzük meg a későbbiekben ezt a kifejezést: integrált településfejlesztési stratégia, azaz ITS. Először is e stratégia elkészítéséhez szükséges egy településfejlesztési koncepció, amelyet el kell fogadtatni a közgyűléssel, és ez képezi az alapját a stratégiának. Ezen kívül még egy csomó minden megelőzi ezt, de túl hosszú lenne sorolni.

 

28. § (7) A koncepció vagy módosításának elfogadása meg kell, hogy előzze a stratégia (ITS) és a településszerkezeti terv vagy azok módosításának elfogadását. A településszerkezeti terv vagy módosításának elfogadása meg kell, hogy előzze a helyi építési szabályzat elfogadását.

 

– fogalmaz a településfejlesztést szabályozó kormányrendelet.

 

Mirkóczki Ádám elmondta, hogy az ITS európai uniós jogszabályokhoz kötött, és ennek a jogszabályait és kereteit egyelőre nem ismerjük. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy az ITS leginkább uniós forrásokból táplálkozik. Az, hogy a város gazdasági programjának ez lenne az alapja, arról egy törvény sem szól, sem a magyar állam jogszabályaiban, sem az európai uniós jogszabályokban.

 

Tehát amikor a városvezetés koncepciókat és stratégiát alkot, megteheti, hogy a gazdasági tervében rövid vagy középtávú célokat is megfogalmaz, és nem szükségszerű, hogy 20 éven keresztül történő infrastrukturális fejlesztés szerepeljen benne. Ezt a gazdasági tervet bármikor módosíthatja vagy írhat újat, természetesen a megelőző vizsgálatok és hatástanulmányok, a civil és más partnerségek és a szakmai irodák bevonásával és egyeztetésével, ahogy erről a törvények is rendelkeznek.

 

116. § (3) A gazdasági program, fejlesztési terv helyi szinten meghatározza mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a helyi önkormányzat költségvetési lehetőségeivel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével a helyi önkormányzat által nyújtandó feladatok biztosítását, színvonalának javítását szolgálják.

 

(4) A gazdasági program, fejlesztési terv - a megyei területfejlesztési elképzelésekkel összhangban - tartalmazza, különösen: az egyes közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó fejlesztési elképzeléseket.

 

– olvashatjuk a Mötv.-ben.

 

Tehát a több mint 100 oldalas dokumentum ebben a tekintetben teljesen felesleges volt, de méginkább időpazarlás volt ezt egy órán keresztül tárgyalni, mert megtehetettek volna annyit is, hogy 5-10 oldalban – a jelenleg nem ismert és bizonytalan gazdasági helyzetben – olyan célokat fogalmaznak meg, amelyek esetleg a választási programhoz vagy egyéb ötletkehez kapcsolódna, és ha már a források biztosítottak, akkor a szóban forgó fejlesztéseket akár külön-külön újra közgyűlés elé viszik.

 

 

Tény és való, hogy a gazdasági program java megegyezik az előzővel, sőt még az az előttivel is, de a Fidesz frakció ezt a ziccert teljesen kihagyta, mert érveléseik leginkább a plágium és slendrián szavakba kimerültek, és ezzel ment el a legtöbb idő, ami a Fidesz obstrukciós stratégiájához természetesen hozzátartozik. Oroszné Ibolya képviselő asszony hiányolta a civilek bevonását a programba. Berecz Mátyás alpolgármester elmondta, hogy a civilekkel való közreműködés folyamatban van. Többen vitáztak egyszerű megfogalmazásokon is, például azon, hogy az egyetem az már nem főiskola, hanem tényleg egyetem.


A gazdasági programban szerepelnek új fejlesztések, mint az Adrenalin Park (Kalandpályák és játékelemek: drótkötélpálya, quad- és gokartpálya, tiroli csúszda, szárazbob pálya; minigolf, euro-bungee, óriás mászófal, óriáshinta, paintball, hőlégballon), az Agria Rendezvényközpont (Agora tervek alapján) vagy éppen a kihasználatlan, észak-déli irányú vasút integrálása a közösségi közlekedésbe és a Laktanya funkcióváltása is.

 

Komlósi Csaba kiemelte, hogy a jelenlegi ITS lezárult, valószínű meg kellene kezdeni az új stratégia megalkotását az uniós jogszabályok nélkül is, és arra kérte a polgármester urat, mint előterjesztőt, hogy jelenjen meg a bizottsági üléseken, hiszen Komlósi Csaba, mint városképi bizottsági elnök és a bizottság tagjai nem fogadták el a programot, a bonyodalom megelőzhető lett volna.


A polgármester zárásként elmondta, mindenképpen újat kell alkotni. Felvetődik a kérdés, hogy miért nem vették le egyszerűen a napirendről, vagy miért ilyen formában tették rá, ha a most túlvitázott gazdasági programnak semmilyen jogkövetkezménye nincsen?


"Nem bagatellizálni akarom a történteket, de ha ebben a gazdasági programban az szerepelne, hogy űrkutatóközpont lenne a Dobó tér kövezete alatt, ha valamelyik Shakespeare novellát vagy a Wales-i bárdokat teszem bele, annak sem lenne semmilyen jogkövetkezménye" – mondta Mirkóczki Ádám.


Shakespeare amúgy nem írt novellákat. A gazdasági programot vagy éppen a megelőző koncepciókat akár úgyis felfoghatjuk, ahogy Barbossa kapitány tette a kalóztörvényről Karib-tenger kalózai első részében:

 

Az eskü (gazdasági program) inkább afféle útmutató, mintsem valódi törvény.

 

(Indexkép: TV Eger) 

 

Az új városvezetés újra megépítené az M25-öst, vagy csak kopipésztelt a gazdasági program?

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló