2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#eger #gárdonyi géza színház

Idén ősszel immár 35. évadát kezdi az egri színház

Barna Benedek 2021.08.25. 13:04

Az évadnyitó társulati ülésén ízelítőt adtak a 2021/2022-es tervekből.

 

Idén kezdi a 35. évadát az egri Gárdonyi Géza színház. A teátrum oldalán közzétett beszámoló szerint az évadnyitó társulati ülés egyperces néma felállással kezdődött: tavalyi évadban elhunyt kollégák: Kelemen Csaba, Eged Zoltánné és Réti Árpád emléke előtt tisztelegtek.

 

Ezt követően Blaskó Balázs színházigazgató kifejezte reményét és bizakodását azzal kapcsolatban, hogy a járvány okozta kényszerszünet után végre elindulhat az évad, és újra közönség előtt játszhat a társulat. 

 

Az igazgató ezt követően a Heves Megyei Hírlap egyik 1994-es számából idézett a direktor, melyben Gali László, akkori igazgató beszélt a színház helyzetéről: "Az idén még valamelyest sikerült a szegénységünket takargatni, de félő, hogy a következő évad még ennél is nehezebb lesz. (…) Az a város, amely olyannyira akart egy önálló társulatot, most mostohán bánik a sajátjával. A Tháliára szentelt pénz semmiképpen nem lehet könyöradomány."

 

Blaskó Balázs azt mondta, a színház helyzete ma is hasonlatos, és az újságcikk felidézésével ezt az állapotot kívánta jelezni a fenntartó önkormányzat képviselőjének, aki azonban nem tudott részt venni az évadnyitó társulati ülésen. (A TV Eger beszámolója szerint Minczér Gábor alpolgármesternek hirtelen jött és halaszthatatlan családi elintéznivalója akadt.)

 

 

Ezt követte a társulat új tagjának, Szőke Olivérnek bemutatása, emellett az igazgató üdvözölte Csernák János színművészt, aki az Aranyrandevú című előadásban játssza majd a főszerepet.

 

Az évad műsortervéről szólva kiemelte: a Warrenné mestersége című darab felújításával indul a színházi munka, az első bemutató A nagymama című előadás lesz október 1-jén. A gyerekeket A Rigócsőr királyfi várja október 19-én. 

 

Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője elmondta: idén tízéves a tánctagozat és az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál is, melyre szeptember 22-e és 26-a között várják majd a közönséget. Bemutatta a társulat új tagjait is: Horváth Bencét, aki klasszikus balettművészként, valamint Suba Jánost, aki színházi tánc tagozaton végzett a Magyar Táncművészeti Egyetemen.

 

Blaskó Balázs a tévének nyilatkozva izgalmas évadot ígért. "Egy áthangolt, áthangszerelt évad elé nézünk, gyakorlatilag a bohózattól a zenés vígjátékig, a komédiától a retro komédiáig terjedően a műfajok a szórakoztatás minden bugyrát kínálják a kedves közönségnek" – fogalmazott.

 

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló