2022. augusztus 10., Lőrinc

Eger ügye

Eger több szálláshelyét is a legjobbak közé választották

2019.11.30. 00:00

Szakmai és minőségi díjakat is elhoztak a hevesi megyeszékhely szállói az Év Szállása versenyről.

 

Rendhagyó keretek közé szorította a járványhelyzet az idén 8. alkalommal megrendezett Év Szállása versenyt, amelynek eredményhirdetését online közvetítették. Az Év Szállása 2020 fődíj Hévízre került – számolt be a turizmus.com.

 

A kieső tavaszi és előnyári időszak, majd a csúcsszezon robbanásszerű beindulása és az év végi korlátozások nehéz körülményeket teremtettek a szállásadóknak. Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója a verseny eredményhirdetésén ennek kapcsán úgy fogalmazott: "Talán soha nem volt még ilyen fontos felhívni a figyelmet a szakma újítóira, jeles képviselőire, mint ebben a küzdelmes évben".

 

Idén is megmérettette magát minden olyan szálláshely, amely aktív regisztrációval elérhető a Szallas.hu kínálatában. A korábbi évekhez képest annyi változás volt, hogy a rendkívüli körülmények miatt a népszerűségi kategória – amely a verseny ideje alatt leadható vendégszavazatok alapján áll össze – ezúttal nem lett meghirdetve. Szigetvári József szerint azért döntöttek így, mert sajnos jó néhány szálláshely kényszerült bezárásra vagy üzemszünetre, és ebben a helyzetben nem tartották volna igazságosnak a szavazást.

 

Ennek ellenére nem csak a zsűri szakmai véleménye alapján álltak össze a ranglisták, ugyanis a Szallas.hu rendszerében elérhető szállásadatlapokon lévő közel 1,5 millió vendégértékelés mennyisége és pontszáma is számításba kerültek.

 

Fotó: szallas.hu

 

Az egri szálláshelyek közül négyet is díjaztak. A szakmai kategóriában a 70 szobaszám alatti 4-5 csillagos hotelek közül az Imola Hotel Platán végzett az előkelő első helyen. "A turizmus trendek részben átalakulóban vannak, előtérbe kerülhetnek szűkebb célcsoportok igényei – mint például a felnőttbarát lehetőség. Díjazottunk ideális helyszíne lehet a romantikus nyugalomra és az igazi gasztronómiai élményutazásra vágyóknak" – mondta Szigetvári József.

 

A 70 szoba feletti szállodák versenyében pedig a Hotel Eger & Park került fel a dobogóra, a harmadik helyre, míg a non-hotelek között a Villa Citadella Wellness Panzió 1500 kitűnő vendégértékeléssel lett megosztott győztes a bogácsi 4 Évszak Vendégházzal együtt. Minőségi díjat az egri Silver Apartman kapott, amely saját kategóriájában (non-hotel) a harmadik legjobb szálláshely lett.

 

Ezeken Heves megyéből elismerésben részesült a parádfürdői Erzsébet Park Hotel, amely az 1-3 csillagos hotelek között került be a legjobbak közé.

 

A verseny díjazottjainak teljes listája:

 

Az Év Szállása 2020: Hotel Európa Fit Hévíz****

 

Turizmus Szakma Példaképe: Darvas Zoltán, Grandar Csoport

 

Év Turisztikai Települése

 

1. Hévíz

2. Debrecen
3. Pécs

 

Minőségi díjak:

 

4-5*-os hotel 70 szoba felett

 

1. Colosseum Hotel ****, Mórahalom
2. Hunguest Hotel Palota****, Lillafüred
3. Gotthard Therme Hotel & Conference****, Szentgotthárd


4-5*-os hotel 70 szoba alatt

 

1. Pangea Hotel Nyíregyháza
2. Residence Hotel Balaton Siófok
3. Wellness Hotel Gyula

 

1-3*-os hotel

 

1. Hotel Harka Harkány
2. Art Hotel Zalakaros
3. Szinbád Hotel Pécs

 

Non-hotel

 

1. Erzsébet Apartman Gyula
2. Kinga Apartman Zirc
3. Silver Apartman Eger

 

Szakmai díjak:

 

4-5*-os hotel 70 szoba felett

 

1. Ensana Thermal Hévíz****
2. Hotel Európa Fit Hévíz****
3. Hotel Eger & Park****


4-5*-os hotel 70 szoba alatt

 

1. Imola Hotel Platán Eger
2. Elizabeth Hotel Gyula
3. Residence Hotel Balaton Siófok


1-3*-os hotel

 

1. Alfa Hotel & Wellness Miskolctapolca
2. Hotel Lövér Sopron
3. Erzsébet Park Hotel Parádfürdő

 

Non-hotel

 

1. Villa Citadella Wellness Panzió Eger, 4 Évszak Vendégház Bogács (megosztva)
2. Csa-Li Apartmanház Nyíregyháza

 

Év Turisztikai Attrakciója

 

Minőségi díjak:

 

1. Gyulai Várfürdő
2. Füzér Vára
3. Tapolcai-Tavasbarlang

 

Szakmai díjak:

 

1. Pannonhalmi Főapátság
2. Zalaszabari Kalandpark
3. Tündérkert – Miskolc

 

(Indexkfotó: Eger Városi Turisztikai Kft.)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló