Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Az Egységben a Városért Egyesület (EVE) 2020 tavaszán nyitott adományszámlát a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos felajánlásoknak. A számlára több millió forint érkezett, az adományozók között egyaránt voltak magánszemélyek, cégek és szervezetek.
A befolyt összegből jótékonysági szervezeteket támogattak, többek között a Magyar Vöröskereszt Heves megyei szervezetét, akik ebből az összegből több ezer segélycsomagot juttatott el az arra rászorulóknak, valamint aktívan részt vettek a vírus elleni küzdelemben véradások szervezésével, tesztelésben való részvétellel. Továbbá 200 élelmiszercsomag is készült, ezeket egri rászoruló családok kaptak meg. Ezúton is köszönjük még egyszer azoknak, akik segítettek.
Az EVE Facebook-oldalán pénteken közölték:
a fennmaradó összeget, összesen 872.500 forintot most Eger intézményrendszerének ajánlják fel a járvány megelőzésével kapcsolatos feladatokra.
Hangsúlyozták: a járvány további megfékezése szempontjából a legfontosabb, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű teszt álljon rendelkezésünkre.
Célunk, hogy városunk intézményeiben, különösképpen a szociális intézményeinkben, az óvodáinkban és bölcsődéinkben biztosítsuk a tesztelés lehetőségét az önkormányzat bevonásával. Nemcsak a védettség számít, hanem a megelőzés is.
– zárul az egyesület közleménye.
(Indexfotó: pixabay.com – Képünk illusztráció)