2022. augusztus 10., Lőrinc

Eger ügye

#eger #érsekkert #eger civil ünnepe

Szombaton az egri Érsekkertben ünnepelnek a civilek

Barna Benedek 2021.09.17. 18:26

Huszonhatodik alkalommal rendezik meg Eger Civil Ünnepét. Félszáz egyesület települ ki a parkba, és programok is lesznek.

 

Idén immár huszonhatodik alkalommal rendezik meg Eger Civil Ünnepét. A többnapos rendezvény fő eseménye az Érsekkertben lesz, szeptember 18-án szombaton. Farkasné Juhász Margit szervező a heol.hu-nak elmondta: ötven egyesület, klub települ ki a parkba, hogy bemutatkozzanak, ismertessék programjaikat, céljaikat.

Három éve szigetekbe tömörülnek az egyletek. Lesz családi, egészség, esélyegyenlőségi, extrém, generációk, hagyományok nevű, illetve zöld sziget is. Mindenhol lehet majd érdekességeket, különböző programelemeket találni. Ide egyébként egy felvonulással jutnak el a résztvevők. A menet szombaton 9 óra 30-kor indul a Dobó térről. A szervezetek szekciótáblákkal jelzik majd, hogy kik ők, ezalatt vonulnak majd.

– részletezte.

 

Az Érsekertben a megnyitó 10 órakor lesz, ezt követően a civil programok mellett szórakozási lehetőséget is nyújtanak.

 

 

A parkban szombati program a következőképpen alakul:

 

10.00 - Megnyitó
10.30 - Civil szervezetek szolgáltatásai, kulturális, szabadidős programjai
15.00 - Egri zenekarok koncertje
18.00 - Egri Szimfonikus Zenekar koncertje

 

10.00-tól jelen lesz a Hevestéka könyvtárbusz is az Érsekkertben

 

Emellett 10 órától Tóth Ferenc Országos cselgáncsverseny lesz a Körcsarnokban,

14.00-tól Nemzetközi Cukorbeteg Találkozó lesz Bartakovics Béla Közösségi Házban, 
15.00-tól pedig a Kárpátok Alapítvány konferenciáját tartják a Hotel Egerben,

 

A kitelepülő sátrak listája, valamint a jöv heti programok IDE KATTINTVA olvashatók.

 

(Indexkép forrása: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Facebook-oldala)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló