Eger, a reménytelenség városa a képviselői szerint

Ezt az egri önkormányzati képviselők maguk ismernék el, a szimbolikus jelentésen túlmutató döntés tervezetével. Az egri Közgyűlésnek a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról szóló hatályos rendelete egy előterjesztés alapján új formában kerül majd elfogadásra.
Az új rendeletből a tervek szerint kimarad egy korábban fontosnak tartott rész. Ez a rész az Eger Reménysége Díjról szól még jelenleg. A rendelet jelenleg még úgy szól, hogy Eger Reménysége Díj adományozható annak az egri születésű vagy korábbi tanulmányai okán Egerhez kötődő 25-40 év közötti fiatalnak, aki a művészetek, a tudomány, a sport vagy más területen kimagasló teljesítményt, eredményt, hazai és nemzetközi sikereket ért el. A díjból évente 2 adományozható.
Az új tervezet azonban ezt a díjat megszüntetné. A tervezet indokolása szerint nagyon fontos, hogy elismerje a város „a munkáját és teljesítményét annak az Egerben élő vagy Egerből elszármazó honfitársunknak, aki bármilyen módon hozzájárult/hozzájárul gyönyörű városunk, Eger hírnevének öregbítéséhez és elismertségéhez.” Az elmúlt évek során a kitüntetések száma és kategóriái jelentősen megnövekedtek, ami adott esetben az elismerés presztízsének a csökkenéséhez vezethetett a magyarázat szerint vagyis ezért volt szükséges egy átfogó felülvizsgálatra és új rendeletre. A felülvizsgálat után az a döntés született, hogy „az Eger Reménysége Díj kikerült a rendeletből. Nem tartjuk hosszú távon fenntarthatónak ezen díj odaítélését.”
Mivel az előterjesztést Rák Sándorné, fideszes bizottsági elnök terjesztette elő, nagy eséllyel tényleg megszavazza a Közgyűlés, hogy Eger végleg egy reménytelen város. Kedden ez a bizottság már rábólintott arra, hogy nincs egri születésű vagy korábbi tanulmányai okán Egerhez kötődő 25-40 év közötti fiatal (és nem is lesz amíg ők vezetik a várost), aki a művészetek, a tudomány, a sport vagy más területen kimagasló teljesítményt, eredményt, hazai és nemzetközi sikereket ért volna vagy érne el.
indexkép: Szinok Gábor
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!