2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#eger #berecz mátyás #előválasztás #országgyűlési választás #ellenzék

Berecz Mátyás: az ellenzéknek meg kell újulnia ahhoz, hogy eredményeket érhessen el 2022-ben

2021.02.07. 13:41

Eger volt alpolgármestere megmérettetné magát az ellenzéki előszavazáson, amelyet a hazai politikai élet mérföldkövének nevezett. Szerinte az összefogásnak olyan indulókra van szüksége, akiknek aktív kapcsolatuk a civilekkel, ezért is fogadta el a jelölést.

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, Berecz Mátyás korábban az önkormányzat nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva benyújtotta a lemondását, amelyet Mirkóczki Ádám nemrég elfogadott. Így február 1-től Berecz Mátyás képviselőként dolgozik tovább az egri közgyűlésben. Ugyanakkor nemrég az is felmerült, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben indulhat az ellenzéki előválasztáson, amelyen a 2022-es országgyűlési választások közös jelöltjét választják majd ki Heves megyei 1. számú választókerületében (azaz Egerben és vonzáskörzetében).

 

A napokban jelent meg az Egri Magazin februári száma, amelyben megszólaltatták a képviselőt, aki a lap megkeresésére a jelölése kapcsán azt mondta:

2019-ben tudatosan vállaltam a társadalmi megbízatású alpolgármesteri feladatot úgy, hogy eredendően semmilyen politikai formáció mellett sem szerettem volna elköteleződni. Ugyanakkor ahhoz, hogy Eger városának érdekeit szem előtt tartva eredményeket érjünk el képviselőként a közélet színterén, mindenképpen kell a politikai támogatás

Hozzátette: ebből adódóan örömmel fogadta, amikor 2020 őszén a DK jelezte felé, hogy személyében, mint lehetséges országgyűlési képviselőjelöltben gondolkodnak.

 

Berecz Mátyás azt nyilatkozta a magazinnak: mérföldkőnek tartja a hazai politikai élet rendszerváltást követő időszakát tekintve azt, hogy a demokratikus ellenzék pártjai nemrégiben úgy határoztak, a 2022-es országgyűlési választásokon közös országos listával és a választókerületekben közös egyéni képviselőjelöltekkel indulnak a Fidesz ellen. Mint mondta, ezzel először valósul meg egy olyan összpárti összefogás, amely növelheti a győzelem esélyét.

 

Kifejtette: az ellenzék alapvetően olyan személyekben gondolkodik, akiket a társadalom el tud fogadni, van aktív kapcsolatuk a civilekkel és akik új emberek a politikában.

Többek között talán ezért esett rám a választás. Ezzel egyetértek, mert én is úgy érzem, hogy a hazai ellenzéknek meg kell újulnia ahhoz, hogy eredményeket érhessen el a kormánypárttal szemben a 2022-es országgyűlési választásokon. Azok közé tartozom, akik tényleges változást szeretnének az országban azért, hogy az sokkal demokratikusabbá váljon

– hangsúlyozta jelölésével kapcsolatban.

bereczmatyas02
Fotó: Fotó: Vozáry Róbert

 

Elmondta: szerinte olyan friss erő kell a közéletbe, amelynek a tagjai a politikai tevékenységük előtt a saját szakmai területükön már bizonyítottak. Ő maga is ezzel a háttérrel fogadta el az ellenzéki jelölést.

Tavaly év vége óta tart az összpárti egyeztetés a jelöltekkel kapcsolatban, és most ott tartunk, hogy ez egy jelölés. Várhatóan február elejéig születik meg a döntés és válik véglegessé az a lista, amely a jelölteket tartalmazza. Egyelőre nem dőlt el biztosan, hogy lesznek-e előválasztások. Azokon a helyeken, ahol több jelölt van, az előzetes megmérettetés szükséges lehet ahhoz, hogy eldőljön, ki indulhat az ellenzéki összefogás jelöltjeként a 2022-es országgyűlési választásokon

– részletezte. (Egerben egyébként eddigi tudásunk szerint a Momentum Jánosi Zoltánt, a volt egri szocialista önkormányzati képviselőt indítja az előválasztáson, valamint felmerült az MSZP-s Mirkóczki Zita önkormányzati képviselő, korábbi alpolgármester indulása is.)

 

A cikk kitért az alpolgármesteri tisztségről való lemondására is, amelyről Berecz Mátyás azt mondta, a hozzá tartozó vállalt feladatok közül sok elmaradt, nem valósultak meg rendezvények, így be kellett látnie, hogy a járványhelyzet nem tette lehetővé azt a tevékenységet, amit szeretett volna. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben is tart az egri vár fejlesztése, amelynek a koordinálásában korábban is részt vett. Február 1-től a Dobó István Vármúzeum állományában muzeológusként folytatja munkáját, és az intézmény Modern Városok Program részeként megvalósuló fejlesztését koordinálja majd.

 

A volt alpolgármester ezeken kívül beszélt a koalíción belüli konfliktusokról és arról is, hogy ellenzéki önkormányzatként folyamatosan ellenszélben kell tevékenykedniük. A teljes cikk az Egri Magazin online oldalán, IDE KATTINTVA olvasható.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló