Az egri focisták is tudnak örömet szerezni
Óriási hajrával, hátrányból sikerült fordítania Sényőn az egri csapatnak.
A vasárnapi találkozó presztízskérdés volt mind a két együttesnek, mivel az utolsó 4 mérkőzésükön egyaránt 1 pontot szereztek. A találkozó elején „bent maradtak az öltözőben” az egri játékosok, hiszen a 15. percben Kapacina Kevin révén a hazaiak szerezték meg a vezetést.
Fotók: Sényő FC Facebook-oldala
A 36. percben emberelőnyhöz jutottak a vendégek, Hadházi Dávidot kiállította Kátai Gábor játékvezető. Ezt az emberfórt sokáig nem tudta kamatoztatni az egri csapat, azonban a 82. és a 94. perben Antal Zsolt egyaránt a hálóba talált, ezzel megnyerve a meccset csapatának.
A találkozó után boldogan értékelt az egriek szakmai igazgatója, Vitányi László, aki néhány napja a csapat vezetőedzői feladatait is ellátja (március 6-án menesztették Vígh Ferencet, a korábbi vezetőedzőt – a szerk.).
„Örülök, hogy a játékosok átérezték a helyzetünket. Kevés időnk volt, de azt hiszem találkoztak egy-két olyan dologgal, ami eddig nem volt, és talán ez kicsit átzökkentette őket. Végig fegyelmezetten, kulturáltan játszottak. Hittek a győzelemben, amiért bezsebelhették a megérdemelt három pontot” – nyilatkozott Vitányi az egerse.com-nak, majd kitért a szurkolókra is.„Külön szeretném kiemelni és megköszönni az egri drukkerek töretlen buzdítását, ami ugyanúgy kellett a sikerhez, mint a játékosok teljesítménye! A következő hazai mérkőzésünkön is számítunk rájuk!”
[X]
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!



