Az egri fiatalok hamarosan birtokba vehetik új otthonukat az Uránia Moziban – VIDEÓ

Szeptemberben nyithat meg az új Ifjúsági Ház, már félig felújították a helyszínt.
Az előző városvezetés idején megszűnt az egri Ifjúsági Ház addigi funkciója, és a Széchenyi utcában található épület a Kepes Intézeté lett, azonban a fiatalok nem kaptak a korábbihoz hasonló teret. Ezt az adósságát most törleszti a város, hiszen ahogy az Egri Ügyek is megírta, az önkormányzat úgy döntött, az Uránia Mozi és Rendezvényközpontban kaphat helyet az új Ifi Ház: a mozi átalakításával a korábbinak megfelelő közösségi tér megvalósítása a cél, a régi tartalmak megtartásával.
Amint elkészülnek a szükséges felújítással, a fiatalok birtokba is vehetik a teret. Jelenleg a munkálatok felénél tartanak, ezért a Diáktanács tagjai városi vezetőkkel együtt bejárták az Uránia Mozit csütörtök délelőtt. Az Agria Film Kft. ügyvezetője, Berényi Tamás a TV Egernek elmondta, hogy a kamarateremmel kezdték – amely megtartja a régi funkcióját, tehát lehet filmeket nézni, filmklubokat tartani itt –, emellett a Diáktanács és más szervezetek is igénybe tudják majd venni, a berendezése pedig az igényeknek megfelelően átalakítható lesz, úgyhogy több funkciónak fog megfelelni. Emellett egy galériában kiállíthatnak majd a diákok, de lesz többek között büfé és tanulósarok is.
A Városi Diáktanács egyik elnökségi tagja, Török Virág a tévének nyilatkozva azt mondta, nagy előrelépésnek tarja az ifjúság ügyében, hogy új otthonuk lesz, mert már nagyon úgy érezték, "kinőtték" az Ifi Pontot.
A hivatalos nyitást szeptember 1-től tervezik – további részletek a TV Eger riportjában:
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!