Skip to main content
2025. április 21., Hétfő, Konrád névnap

2023. ápr. 30. Vasárnap, 10:50 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Az egri egyetem hallgatója köszöntötte a pápát

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 3. évfolyamos, közösségszervezés szakos hallgatója, Nagy Krisztina tehetett tanúságot és köszönthette az egyetemista korosztály képviseletében Ferenc pápát a Budapesten szombat délután megrendezett tízezer főt meghaladó ifjúsági találkozón.

 

fotók: MTI

A Papp László Sportarénában rendezett eseményen több, mint tízezer fiatal vett részt, köztük az EKKE szervezésének köszönhetően mintegy százan: 30 egyetemi hallgató és más egri tanintézmények diákjai, valamint az EKKE gyakorlóiskolájának 50 általános- és középiskolás tanulója hallhatta a szentatya fiatalokhoz szóló üzenetét és többek között Nagy Krisztina bizonyságtételét is. Krisztina a lelkünkre kötötte, hogy ne feledkezzünk meg Drahos Dávid atyáról, az egyetem lelkészéről sem, hiszen – ahogy fogalmazott – tanító nélkül nem létezhet a tanítvány sem, nagyon hálás mindazért a segítségért, amit az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem lelkészétől kapott az elmúlt napokban.

Krisztinával készült interjút az egyetem honlapján olvashatják.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!