2024. október 13., Kálmán Ede

Eger ügye

#eger #forgalmi rend #egri utca

Autósok, figyelem: januártól változik az Egri utca forgalmi rendje

Barna Benedek 2021.12.29. 14:32

Várhatóan napokon belül kihelyezik az új forgalmi rendet jelző táblákat.

 

Megváltozik az Egri utcai forgalmi rend – tájékoztatott portálunkhoz eljuttatott közleményében az önkormányzat.

 

Mint írták, a polgármesteri hivatal idén szeptemberben kezdeményezte a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél, hogy közösen – a rendőrség és a körzet egyéni önkormányzati képviselőjének közreműködésével! – vizsgálják felül a 25-ös főút belterületi szakaszán, az Egri utcán a külső forgalmi sávban várakozó járművek megállási, vagy várakozási tilalmának részleges, vagy állandó bevezetését.

A döntést az indokolta, hogy a 2x2 sávos út már hosszú ideje nem képes betölteni az eredeti funkcióját, ezáltal sokkal lassabban bonyolítja le a városon áthaladó forgalmat.

A megnövekedett gépkocsiforgalom rendkívül túlterheli az utat (a várossal együtt), ahol a külső forgalmi sávban szemmel láthatóan szándékosan hátra hagyott, többnyire üzemképtelen járműveket is tárolnak.

A november 5-én megtartott helyszíni egyeztetést, valamint bejárást követően az önkormányzat és a Közút egybehangzóan támogatta, hogy a megállási és várakozási tilalom mindkét oldalon a külső forgalmi sávban kiterjedjen, a Tárkányi úttól egészen az Egri utca 37. és Egri utca 32. számú ingatlanokig.

– derül ki a közleményből.

 

Ettől azt várják, hogy első lépésként megoldást jelent a városba érkezni és távozni szándékozók könnyebb, gyorsabb, ugyanakkor biztonságosabb besorolására a belső és külső forgalmi sávokba. A folyamat várhatóan elősegíti, hogy a sávváltásokból kifolyólag bekövetkező lassítások, illetve megállások miatt forgalmi torlódás ne alakuljon ki, kiváltképpen a csúcsidőszakokban.

egri-utca-google-
Kép forrása: Google Maps

Az önkormányzat közlése szerint a külső forgalmi sávok megnyitása a teljes szakaszon csak a közeljövőben valósulhat meg, mivel jelenleg a városból kifelé vezető szakaszokon helyenként nincs kiépített járda, valamint fizikai akadályok a gyalogosok részére, emiatt védtelenül haladnának a forgalommal (a külső sávban álló gépjárművek pedig fizikai akadályként védelmezik egy esetlegesen bekövetkezett pályaelhagyásos balesetnél az útpályán kívül lévő védtelen közlekedőket). A városba vezető szakaszon pedig a kapubejárók szintkülönbsége túl meredek, hogy a magáningatlant elhagyni szándékozó járművek biztonságosan besorolhassanak a forgalomba.

 

A fentiek további felülvizsgálatát, illetve az út biztonságossá tételét követően nyílik lehetőség a külső forgalmi sávokban lévő parkolás teljes megszüntetésére.

A táblák kihelyezését a Magyar Közút 2022. január 03-ra tervezi, de a kihelyezés ideje az időjárási viszonyoktól is függ, mivel téli készültségben dolgoznak, így az elsődleges feladata a hóeltakarítás és síkosságmentesítés.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló