Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Portálunk is megírta, hogy átlagosan 20-25 százalékkal drágulhatnak idén nyáron a srandbelépők itthon, június 1-én ugyanis lejárt az a rendelet, amely a járványra hivatkozva másfél évig megtiltotta, hogy díjat emeljenek az önkormányzati cégek. Városunkban is változnak az árak: mint azt az Eger Hírek kiszúrta, az Egri Termál- és Strandfürdőben június 17-én drágulnak a belépők, majd július 1-jén ismét árat emelnek.
Az egri strand honlapján közzétett árlista alapján az egriek belépője csak egy lépcsőben drágul – péntektől 1300-ról 1800 forintra emelkedik az ára – míg a normál felnőtt belépő díja most 2400 forintra nő, júliustól pedig tovább emelkedik, és 3200 forint lesz. A nyugdíjasokat kevésbé érinti a strand inflációja: az ő belépőjük 800 helyett 1000 forint lesz.
Alább megtekinthető a napi belépők ára, a teljes – családi jegyek, bérletek és egyéb szolgáltatások árát is tartalmazó – lista pedig IDE KATTINTVA böngészhető.
A Magyar Fürdőszövetség egyébként a drágulás okaaiként emlegette, hogy elszálltak az energiaárak, emellett munkabérre és eszközökre, például tisztítószerekre is lényegesen többet kell elkölteniük a cégeknek.
Az Egri Termál- és Strandfürdő pedig azért nem csak kellemetlen hírt közöltek: beszámoltak arról is, hogy mindhárom bejáratuk igénybe vehető lesz, miután megnyitják Hadnagy úti pénztárukat, illetve péntektől elindítják az Agria Film Kft.-vel közösen szervezett Éjszakai fürdőzés programsorozatot, amelynek keretében péntekenként strandmozival, szombatonként zenés rendezvényekkel várják az érdeklődőket.
(Indexkép forrása: Egri Termál- és Strandfürdő / Facebook)