A nagy CNN szerint Eger az egyik leghangulatosabb város Európa középső részén

Végre, hogy észrevették. :-)
Négy magyar település is szerepel a CNN hírtelevízió összeállításában, amelyben Közép-Európa tizenöt legromantikusabb városát gyűjtötték össze. A listán öt cseh, négy lengyel és két szlovák város is szerepel, míg hazánkat Szentendre, Eger, Tokaj és Balatonfüred képviseli – idézi a CNN gyűjtését a hirado.hu.
Fotó: Szinok Gábor
A portál beszámolója szerint amellett, hogy Magyarország egyik legszebb városa, Eger híres vörösboráról, az egri bikavérről és termálfürdőiről – írja a CNN hazánk egyik legnépszerűbb turisztikai célpontjáról. A várról, az egri várvédőkről és a török kori emlékekről is említést tesznek.
Nagyon örömteli, hogy a világ egyik legnagyobb és leghitelesebb hírtelevíziója felfedezte magának Egert, mint ahogy az is, hogy a város a húsvéti időszakban az ország legkedveltebb vidéki helyszíne a turisták körében. Eger, Hajdúszoboszló és Gyula a legkeresettebb úti célok, de Budapesten, Siófokon és Szegeden is sokan töltik majd a húsvétot – közölte felmérésben a Szállás.hu
A szállásfoglaló portál közleménye szerint több mint a négyszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a húsvéti hosszú hétvégén az áprilisban szokásos adatokhoz képest, a tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva pedig 87 százalékos a bővülés. Az átlagos foglalási érték 53 ezer forint, és jellemzően két éjre szól.
(Főoldali fotó: Szinok Gábor)
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!