2024. október 4., Ferenc

Eger ügye

#elkerülő út #helyi népszavazás

A Momentum segít aláírásokat gyűjteni az elkerülő út helyi népszavazásnak kiírása ügyében

Csarnó Ákos 2023.02.28. 17:52

Népszavazást kezdeményeztek a civilek és nekik segí a Momentum az Egert elkerülő út megépítésével kapcsolatban, ugyanis a már megbeszélt és bejelentett útvonal helyett a kormány egy másik, sokkal sűrűbben lakott nyomvonalon vezetné el azt. A népszavazáshoz 8300 aláírást kell összegyűjtenie a Momentumnak, erről tartott sajtótájékoztatót Lőcsei Lajos, a Momentum parlamenti képviselője, Kovács-Ferenc László, a Kertvárosért Civil Társaság tagja és Jánosi Zoltán, a Momentum egri elnöke.

 

 

„Az egri elkerülő megépülése példaértékű lehetett volna, hiszen mind a szakértők, mind a helyi lakosság jelen voltak az egyeztetéseknél. Azonban ez nem így lett, mert ezt a döntést nem veszi figyelembe sem a polgármester, sem a helyi fideszes képviselő, sem pedig a kormány” – mondta a sajtótájékoztatón Lőcsei Lajos, és hozzátette, most már csak a népszavazás lehetősége maradt az egrieknek.

 

Kovács-Ferenc László elmondta, hogy csaknem 1 évvel ezelőtt indult civil összefogás annak érdekében, hogy az elkerülő ne 10-15 méterre fusson a házaktól. A helyi képviselők megszavazták a testületben a civilek akaratát, azonban a kormány felülírta azt.

 

A sajtótájékoztatót Jánosi Zoltán zárta, aki elmondta, hogy a népszavazást azért kezdeményezték, hogy mindenkinek teret engedjenek a várost érintő fontos ügyben, hiszen a benyújtott kérdések között szerepel bármely elkerülő út megépítésére vonatkozó kérdés is.

 

Emlékeztetőül a három kérdés így szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése készíttessen megalapozó közlekedési tanulmánytervet a 25. számú főút, Eger elkerülő szakasznak Eger belterületét nyugati irányból elkerülő nyomvonaláról?

 

Egyetért-e Ön azzal, hogy Eger belvárosát keleten elkerülő út nyomvonalváltozati közül a településrendezési eszközök módosítása során kizárólag azt támogassa Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, amely úgynevezett külső nyomvonalként az egri 0589/2 hrsz-ú ingatlanon halad keresztül és az amely az Újsor utcától, az Íj utcától és a Nagy-Eged utcától légvonalban legalább 500 méter távolságra húzódik?

 

Egyetért-e Ön azzal, hogy Eger közlekedési gondjainak enyhítése érdekében Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a településrendezési eszközök módosítása során támogassa a 25. számú főút, Eger elkerülő szakasz megvalósulását?

Az elkerülő út ügyében itt olvashat többet és részletesen.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló