2024. július 23., Lenke

Eger ügye

#koronavírus #járványügyi intézkedések #hotel eger #harmati judit

A Hotel Eger igazgatója a zárlatról: Lemondtak erről az ágazatról, életművek fognak tönkremenni

Molnár Richárd 2021.01.21. 12:28

Lesújtó képet festett az egri szállodások helyzetéről Harmati Judit. Sokan csődközelben várják a járványügyi korlátozások feloldását, és nem értik, miért veszélyesebb egy szálloda, mint egy bolt vagy egy iskola a vírus szempontjából.
– Segítség nélkül nem tudjuk már a jelenlegi helyzetet tovább tartani – kezdte borús hangvételű válaszát az Egri Ügyek megkeresésére Harmati Judit, a négycsillagos Hotel Eger és Park igazgatója, akit arról kérdeztünk: meddig képesek elviselni az egri szállodás, vendéglátós vállakozások a kormány által a járvány miatt még tavaly novemberben elrendelt, teljes zárlatot, vagyis a bevételek szinte teljes hiányát. Bár a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke, Flesch Tamás nemrég azt írta egy nyilvánosságra került levelében a tagságnak, hogy idén pünkösdig, azaz május 23.-ig fennmaradhatnak a korlátozások, ezt a kormány részéről a Kormányzati Tájékoztatási Központ cáfolta és rémhírnek nevezte. Azt viszont továbbra sem árulták el, mikor várható a nyitás, a csütörtöki Kormányinfón sem mondott konkrét dátumot vagy hónapot Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
 
– Nem értjük miért csak ez a terület van korlátozva, miért nem működhetünk csökkentett üzemmódban. Nem gondoljuk, hogy veszélyesebb hely egy szálloda, mint egy bolt, vagy egy iskola, vagy egy pláza - válaszolta kérdésünkre Harmati Judit, hogy mikorra várják a zárlat feloldását. – Már nem tudom mit gondoljunk. Lassan halad az oltás. Amit látunk és érzünk, hogy márciusra sok foglalás van bent, az emberek már jönnének. Jelenleg a recepciónk működik, a konyhánk és a wellness nem, az ütleti utazókat a belvárosi boutique hotelünkben tudjuk elhelyezni.
 
A pünkösdi nyitással kapcsolatban a szállodaszövetség nem jogi állásfoglalást közölt, hanem az egyeztetések során elhangzott kormányzati kommunikációt és a Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatóját. Ez állt a levélben. Mivel a szakma a levél után padlót fogott és levegőért kapkodott, majd elindult a felháborodás, nyilván ezt a levelet megcáfolták. De ígéretet, dátumot senki nem közölt az újranyitásról. Csak annyit, hogy az átoltottságtól függ. Ez lehet Pünkösd is. Csak reméljük, hogy nem az lesz.
 
- írta a szállodaigazgató, jelentősen árnyalva a kormány rémhírterjesztést emlegető kommunikációját.
 
Harmati Judit közölte, volt már korábban is hír az idén februárig tartandó zárlatról, azt is megcáfolták a kormány részéről, aztán mégis igaz lett. – Már tényleg nem tudjuk, hogyan tovább ez a havi csiki-csuki felőrli az emberek idegrendszerét. És ne felejtsük el: rengeteg vállalkozásról, munkavállalókról és családjaikról van szó. Egészséges emberekről, akiknek ugyanúgy joguk van a munkához – tette hozzá a Hotel Eger vezetője, aki szerint, bár a korlátozások azért vannak, hogy védjük az időseket, rájuk "jelenleg semmilyen korlátozás nem vonatkozik, sőt, még a nyugdíjas klubok is működhetnek".
harmati judit
Harmati Judit
 
– Még mindig ragaszkodunk mind a 96 munkavállalónkhoz. Megadjuk az alapbért úgy, hogy 50 százalék az állami támogatás, a másik 50 százalékot a cég teszi hozzá és még ott van az SZJA és a TB. Tehát az 50 százalékos támogatáshoz a cég még 68 százalékot tesz hozzá és nem beszéltünk még a fenntartási költségekről, a rezsiről. Ahol lehetett, kedvezményeket kértünk, sok helyen az 50 százalékot sem engedték el – írta Harmati Judit az állami segítségről, amelyhez szerinte rengeteget tettek hozzá a cégek a tartalékjaikból, de sokuknak lassan elfogy. Van, aki az elmúlt évek profitját teljesen felélte, mert minden hónapban várta a pozitív bejelentést.
hotel eger (2)
Fotó: Palkó György, Forrás: hotelegerpark.hu
 
– Nagyon sokan már kezdik feladni, elfogynak a tartalékok, sok helyen vagy elküldték, vagy elmentek a dolgozók. Egyszerűen nem lesz kivel kinyitni, nem lesz kivel elindulni. Ésha netán önkiszolgálás lenne a szállodákban, vagy színvonal csökkenés, akkor a vendég is reklamál majd, és ő is eltűnik. És ha az embereknek nem lesz pénze, nem fognak utazni. A rendezvény- és konferenciaszakma visszaépítéséről már nem is beszélnék. Nem tudjuk, mikor indul újra - közölte Harmati Judit, majd hozzátette:
 
Már kifogytunk az ötletekből, úgy érezzük lemondtak erről az ágazatról. Életművek fognak tönkremenni, rengetegen ábrándulnak ki ebből a szép szakmából, rengeteg a csalódott és elkeseredett ember, akik korábban másokat szolgáltak ki, nem nézve, hogy hajnal van vagy éjszaka, hétköznap vagy hétvége. Most ők vannak a sárba tiporva.
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló