eger
Kaláka Fesztivál- Hobo is Egerben lép fel június utolsó hétvégéjén
A 43. Kaláka Fesztivál 2023. június 22-25. között költözik Egerbe, mely a gazdag zenei kínálat mellett színházi programokkal, versszínházzal, gyerekelőadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal is...
XXVII. Végvári Vigasságok és Régizene Találkozó az Egri várban
A Dobó István Vármúzeum idén is megrendezi az egri nyár egyik legnagyobb, leginkább várt történelmi fesztiválját! A XXVII. Végvári Vigasságok két napja alatt több, mint száz hagyományőrző ver tá...
Méltó helyre költözhet az egri oldtimer locsolókocsi
Bakos Péter szerint „egy több mint 10 éves történet, Valamikor 2012 késő őszén született meg a gondolat, hogy a Városgondozás udvarán félretett Skodát felújítsuk.
2014-ben odáig jutottunk, hog...
Öt napon ár tartó fesztiválokkal és borkostolóval várja Eger nyáron a látogatókat
Idén is várja a látogatókat az öt napos Utcazenészek Versenye Eger belvárosában július 26. és 30. között. A programhoz további három fesztivál kapcsolódik: a Képzőművészti Utcafesztivál, az ÉTER...
Virágos bölcsődéket Egernek!
Az elmúlt napok összefogásának eredményeként Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság a város bölcsődéiben virágosítási programot indítotott, mely ...
Kihirdették a Felsőváros Csillaga nyertesét
Hétvégén rendezték a 10. Felsőváros Ünnepét a Nemzedékek terén, ahol színes programokkal, koncertekkel várták az érdeklődőket és a három jelölt közül kihirdették a Felsőváros Csillaga Közösségi ...
Sokszínű karrierlehetőségek vidéken – állás Eger városában (X)
| Promóció
Annak alátámasztására, hogy a fővároson kívül is van élet, nem is találhatnánk jobb példákat a vidéki városoknál. Ide sorolható Eger is, hiszen Heves vármegye székhelye egy egyértelműen jól élhe...
Kérdés: miért kell világítania reflektornak az egri sportpályán éjjel?
Olvasónktól kaptunk fotót, aki tegnap este azt a kérdést tette fel, hogy vajon miért nem kell lekapcsolni a reflektorokat a sportpályán?
Valóban jogos a kérdés, ugyanis Eger önkormányzata...
Hatósági egyeztetést tartottak az egri elkerülő út nyomvonalai kapcsán
A kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 6/E. § (1) alapján az Eger elkerülő út keleti nyomvonalfolyosóinak és változat...
"Fényes jövő" vár a most végzett autófényezőkre
Húsz év kihagyás után indult újra Egerben a járműfényező képzés, melyről az egyik kezdeményezőt, Gyenge István autófényező mestert, ügyvezetőt kérdeztük.
- Gratulálunk a frissen végzett autó...
Elbontják az óriáskereket
Lebontják az óriáskereket a Gárdonyi téren. A 38 méter magas forgó, nyitott kabinos attrakciót azért kell elszállítani, mert szeptember 30-ával lejár a várossal kötött közterület-használati szer...
Meg lehetett volna venni a Katona téri parkolóházat 2020-ban, de Mirkóczki ezt is elbaltázta
Szerdán bizottsági ülést tartottak az egri Városházán, a téma pedig a Katona téri parkolóház korábbi eseményeinek vizsgálata és feltárása volt. A legfontosabb részletként azt lehet megállapítani...