Skip to main content
2026. július 22., Szerda, Magdolna névnap

Egriügyek

| Egri Ügyek/MTI
   Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése jóváhagyja, hogy Eger részt vegyen az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címért folyó versenyben, egyben felhatalmazza a polgármestert a „Magyarország 2023 – Európa Kulturális Fővárosa” című pályázattal kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére.   Habis László polgármester (Fidesz-KDNP)...
| MTI
  Az egri és a szekszárdi bikavérek karakterükben eltérnek egymástól, hiszen az egyik északi, a másik déli fekvésű borvidék. Közös azonban bennük, hogy a vörös házasítás alapját mi...
| MTI
Mint írták: a művésznő hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el. Psota Irént a Madách Színház és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is saját halottjának tekint...
| Berencsi Benjamin
Tavaly szeptemberben derült ki, hogy az akkori igazgatónak mennie kell az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. (EVAT) éléről, akit az egyik alpolgármester, dr. Turcsányi Dániel váltott. Várkonyi Györg...
| Egri Ügyek
A közelmúltban – ahogy az lenni szokott – ismét elárasztotta az Eger-patak medre mellé épített kerékpárutat a víz. Az alábbi fotók is akkor készültek, de csak most kaptuk meg őket. Ezen látható, ho...