Eger ügye

Ez most komoly? A Fidesz ifjúsági szervezete eljött a Dobó térre iszlámozni

EÜ/MTI | 2018. február 13. 18:03:01
Milyen jól mutatott a háttérben az egri vár és Dobó szobra?

 

Csütörtökön Egerbe jött a Fidesz ifjúsági szervezetének vezetője és kísérete, hogy egri kollégáikkal a Dobó téren parádézzanak. A témájuk az volt, hogy szerintük Vona Gábornak, a Jobbik elnökének semmit nem jelent Európa és Magyarország keresztény kultúrája, hagyománya, Vona Gábor ha tehetné, végrehajtaná a Soros-tervet és az amerikai milliárdossal együtt lebontva a határzárat beengedné a bevándorlókat. Itt volt Böröcz László, a Fidelitas talán eddigi legsúlytalanabb vezetője is és csapata, együtt egy vonázós, iszlámozós táblát hurcoltak a főtéren.

 

Az, hogy itt voltak és csinálták a show-t, szívük joga. Választások előtt állunk, kell a téma stb. De hogy egy kormánypárt ifjúsági szervezete egy szót se említsen arról - legalábbis az MTI tudősítása szerint nem történt ilyen -, hogy nekik milyen koncepciójuk, ötleteik vannak a fiatalok életminőségének javítására, vagy mit tennének azért, hogy ne húzzanak el a fiatalok az országból, az elég szomorú. Látszik, itt a lényeg az volt, hogy mantrázzák a Fidesz-központ által előírtakat, se több, se kevesebb.

 

 

És hogy mindehhez Dobó Istvánt, az egri várat és Egert használják, elég szomorú. Mondjuk ezt úgy, hogy Vona Gábor és a Jobbik szerintünk már rengeteget ártott az országnak, különösen akkor, amikor még simán cigányoztak és zsidóztak. Bár Egerben ezt a mai napig megteszik.

 

 

A fotókat Víg Lajos készítette.

 

Na most jól megmondtahtod
Kiemelt híreink a címoldalról