Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Domán Dániel, az MKKP polgármesterjelöltje, a 7. egyéni választókerület, a Hajdúhegy, Károlyváros képviselőjelöltje közleményben tájékoztatta portálunkat. Az ügy egyik lényeges pillanat volt, amikor kiderült, hogy Eger polgármestere, Mirkóczki Ádám nem adna ki adatokat, amiről hangfelvétel is készült.
Nemrég tájékoztatott az Egri Járási Ügyészség, hogy az április 9-én tett beadványomat (a Lenkey-ház projekt közadatainak visszatartásáról és az ominózus hangfelvétel tárgyában) hivatali visszaélés bűntette miatt tett feljelentésként értékelve elbírálás céljából a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztályának megküldte – jelezte a jelölt.
Nem kellett sokat várni a következő fejezetre, a napokban tájékoztatott a Bűnügyi Osztály, miszerint hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt elrendelték a nyomozást.
A legtöbb egri pontosan tudja, hogy miről van szó, már csak az igazságszolgáltatás hiányzik – emelte ki Domán. Szerinte több, mint egy éve lehet sejteni, hogy a Lenkey-ház felújítása körül valami bűzlik. A nyomozással párhuzamosan a közérdekű adatok megtagadása miatt pereskedés folyik. A Dobó István Vármúzeum képviseletében Dr. Zvara István ügyvéd hivatott védeni a védhetetlent.
Sok adófizetői forintot kaphat fizetségül, mert nem átallott a tisztelt Bíróság, és az egriek idejével visszaélve azt bizonygatni hosszasan, hogy a kért adatok egyes részei üzleti titkot képeznek. A következő tárgyalás napja, amelyen az alperesnek, illetve ügyvédjének bizonyítékokkal kell előállnia, hogy mégis miért olyan titkos még mindig ez a projekt, április 29. hétfőn lesz.
Az igazszolgáltatás nem egy gyors folyamat. A közelgő választások egyre zavarosabb képében megeshet, hogy többen a homályosításra, a zavarkeltésre, a megtévesztésre játszanak – vázolta a jelölt. Úgy fogalmazott, hogy az egriek kezében a lehetőség, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. Az egriek megtehetik, hogy megálljt parancsolnak a fosztogatásnak és a hazudozásnak. Két tollvonással elzavarhatják azokat, akik eddig csak visszaéltek a hatalmukkal.
Ma azok ígérnek rendrakást és fejlődést, akik a káoszt okozták. Azok akarják a város kulcsát oly kétségbeesetten, akik az elmúlt években egyszer sem szólaltak fel a túlárazott közbeszerzések és a közpénz elherdálása miatt. Nemhogy megakadályozták volna, még asszisztáltak is hozzá. Eddig megbújtak a sötétben, most a választások előtt ártatlanként tetszelegnek, holott semmivel sem különbek, mint azok, akik ma a város vezetőinek képzelik magukat. A rendszer haszonélvezői, akik újabb öt évet vettek el az egriektől.
Ezek mind ugyanazok – zárta Domán a közleményét.
Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást! Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adószám: 19294571-1-18. Köszönjük! |