Megmondom őszintén, hogy én kire szavaztam

Az időközi választás óta egyre több ember szólít meg az utcán, mondván, hogy követik az egri eseményeket. Kiábrándultak, de nem választ keresnek, nagyon is jól értik, hogy mi történik. Bármennyire is nonstop cirkusznak tűnik városunk közéleti drámája, e röpke párbeszédek - mint egy dialógus egy jó könyvben - megragadják a lényeget. Ha megértjük egymást, lapozunk egyet és a következő fejezet már a közös történetünkről is szólhat.

Megmondom neked őszintén, hogy én Ádámra szavaztam, de nagyon csalódtam benne. Annyira meghajlott, már egy szavát se hiszem el. Biztos nem fogok rá szavazni. Csak hát akkor kire?- mesélte minap egy fiatal anyuka a hetes buszon.

Az elmúlt egy évben sokszor hallottam ezt valamilyen formában. Bólogatok egyetértően, de válaszolni már nem olyan könnyű. Sokszor gondolkodtam azon, hogy egyáltalán mi alapján választunk polgármestert vagy képviselőt, milyen érzések zajlanak le bennünk, amíg egy x-et írunk a választottunk neve mellé.  Persze, ahány ember, annyi válasz, mégis azt érzem, hogy ezekről keveset beszélünk, holott talán ez lenne a kulcsa annak, hogy tényleg változtassunk a rendszeren. Olyan nincs, hogy valakinek ne legyen politikai véleménye, de vajon a véleményünket képesek vagyunk-e újraértékelni, ha egyszer úgy érezzük, hogy csalódtunk egy korábbi választásunkban? Másképp fogalmazva, keressük-e azokat az embereket, akik tényleg képviselni tudnának minket, vagy megelégszünk-e a mostani kínálattal?

Eger állatorvosi lova a magyar politikának. Nehéz dolgunk lesz. A helyi pártembereket, képviselőket hónapok óta szinte csak technikai kérdések gyötrik, hogy vajon kikkel, hogyan, mennyien indulnak 2024 tavaszán. 16 hónapnyira vagyunk a következő önkormányzati választásoktól, szinte állandóan kampány van, a zaj csak erősödni fog, pláne úgy, hogy együtt tartják az európai parlamenti választásokkal. Ennyi év után talán itt az ideje, hogy a tartalomról is beszéljünk, és ezekben a beszélgetésekben részt kell vennünk, ha igazán változást szeretnénk. Ha elfogadjuk az első, nagyhangú embert, aki azt üvölti magáról, hogy ő nem Fidesz, akkor egy újabb Mirkóczki Ádámot, vagy ellenkező esetben egy Habis Lászlót kapunk. Ha választ szeretnénk kapni arra a kérdésre, hogy hát akkor mégis kire, akkor keresnünk kell a hitelességet, az akaratot, az őszinteséget, a közös pontokat. Keresnünk kell az értékeket, az embert a politikus mögött.

Nagy a félelem a pártokban, hogy az egy napon történő két választás összezavarja majd az embereket, de úgy látom, csak a pártok zavarodtak össze, a választók tökéletesen értik, hogy miről szól az egyik és miről a másik. Mintha már előre mutogatnának ránk az újabb bukta miatt, pedig csak meg kellene minket kérdezni, hogyan is látjuk a dolgokat. Ez csupán egy technikai kérdés, hiszen a fiatal anyuka egy szóval se mondta a buszon, hogy:

Jaj, ez az európai parlamenti választás teljesen összezavar, azt se tudom már, hogy kit szavazzak meg egri polgármesternek.

Lapozzunk is egyet a következő fejezetre – az érintettek hadd mélázzanak a fentieken - ami arról szól, hogy vajon mit értünk képviselet alatt. Egyáltalán mit várunk el egy képviselőtől? Bevallom őszintén, mielőtt elhatároztam, hogy indulok az időközi választáson, leginkább ez a kérdés lebegett a szemem előtt. Valamilyen válasz született is, amit meglepetésemre éppen azok erősítettek meg, akiknek kissé félve beszéltem erről, holott nekem kellett volna meggyőznöm őket. Mihelyst megtaláltuk a közös pontot, hirtelen elillant a bizonytalanság, lózungok helyett végre helyi dolgokról beszélhettünk. Az emberek többsége tisztában volt azzal, hogy az édes kis pofikámért a kormány nem ad nekünk néhány száz milliót a Kisasszony piac melletti csomópont körforgalmasítására, de mialatt a regnáló politikusaink több tízmilliárdos, nem létező elkerülő utak miatt marták egymást, addig mi arról beszéltünk, hogyan lehetne a helyi problémákra helyben választ adni. Senkinek se mondtam, hogy én körforgalmat akarok. Amúgy azt akarok, de inkább megkérdeztem, hogy mit gondolnak erről, vagy mit tapasztalnak egyáltalán. Volt, hogy nem is tetszett nekik az ötlet, akkor beszéltünk másról. És egyáltalán, miért kell, hogy minden kampány arról szóljon, hogy milyen fejlesztéseket ígérgetnek? Csak formába öntött beton meg tégla. Ha nem tudjuk megtölteni tartalommal, akkor minek? Túlságosan fizikai síkra terelődött a politika, mintha beruházókat és kivitelezőket kellene választanunk. Ezért is volt egyszerre nehéz, mégis üdítő, amikor azt kérdezték, hogy Dániel, magának mi a célja?

Kétségtelen, a felelősség legjava a politikust terheli, de semmiképpen sem osztatlan. Bárki, akit az emberek megválasztanak, nem szabadna elfelejtenie, hogy miért kapta azt az x-et a neve mellé. Ez egy megelőlegezett bizalom. A kérdés csupán annyi, hogy ezt a bizalmat hogyan építjük és ápoljuk tovább közösen. Ha hagyjuk, hogy egy polgármester vagy egy képviselő kiskirályként ünnepeltesse magát, mert mondjuk lefestett egy padot, akkor mi is hibázunk.  Ezek nem célok, nem válaszok a kérdéseinkre. Inkább beszélhetnénk arról, hogy milyen embert akarunk megválasztani a képviseletünkre, hogy mit várunk el ezektől az emberektől. Sokaknál éreztem már, hogy kissé megszégyenülve, halkabban mesélnek arról, hogy kire szavaztak. Mintha ők hibáztak volna, nem pedig az, akit választottak. Csakúgy, mint egy szakításnál, sokszor az a következtetés, hogy na, még egy ilyennel nem jövök össze, miközben hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy előbb magunknak kell megválaszolni azt, hogy hogyan képzelünk egy kapcsolatot, mit várunk a párunktól, megtaláljuk-e a közös pontot, amin ez a bizalom alapszik. Lépések, amiket nem spórolhatunk meg.

A politika mindig kényes, de nem szabadna annak lennie. Mindig lesznek vehemensek, hergelők, uszítók, ordítozó kommentelők. Ezek mögött ott van megannyi ember, akik évek óta arra várnak, hogy normálisan, higgadtan, őszintén beszélhessenek a dolgainkról, a közös ügyeinkről. Én is ugyanaz a fiatal, csalódott anyuka vagyok, csak nekem most nem az a problémám, hogy a magas lépcsőkön hogy teszem fel egyedül a babakocsit a buszra. Viszont egy buszon ülünk és egyszer nekem is lehet majd gyerekem, és nem akarom megbánni, nem akarom magamat hibáztatni, hogy nem beszéltem eleget arról, hogy lehetnének már végre alacsonypadlós buszok is. Ha valaki ehelyett többmilliárdos állami beruházásokkal foglalkozik, vagy a Dobó tér 2. díszterméből akarja térdre kényszeríteni a rezsimet, akkor miért is szavazzak rá? Nem szabad elfelednünk, hogy a közös problémáink ugyanúgy összekötnek, mint a közös értékeink.

Nincs nálam a bölcsek köve, de talán itt lenne az ideje, hogy most mi beszéljünk arról, mi lehet példa és mi lehet érték. Nem lehet tabu a csalódás, a sérelem és a közöny. Az apátia a legerősebb tartóoszlopa ennek a rendszernek. Sokkal több minden köt össze minket, mint azt gondolnánk. Ezek a beszélgetések előrébb mozdíthatnak, a szétszaggatott társadalmunk darabjai közelebb kerülhetnek egymáshoz, később egyet alkothatnak. Csak vigyázzunk, manapság éppen azok papolnak közösségről, akiket nem látunk sehol, nem állíthatjuk meg az utcán, nem hozhatjuk zavarba kérdéseinkkel, nem nézhetünk bele a szemébe. Nem hagyhatjuk, hogy egy újabb szélhámos, nagyhangú hatalommániás fals reményekkel táplálja az érzelmeinket. A jövő politikusait, képviselőit, vezetőit a mi közösségeinknek kell adnia.

Keressük mi is őket!

indexkép: MTI/Koszticsák Szilárd