Marad az ezer forintos buszbérlet az egrieknek, átalakul az óvodai rendszer és rendezvények is lesznek

Az egri lakosok számára továbbra is elérhető marad az éves, összvonalas buszbérlet kedvezményes, 1.000 forintos áron. Erről is döntött a Közgyűlés legutóbbi ülésén, ahol több fontos napirendi pont szerepelt.
A MÁV Személyszállítási Zrt. javaslatot tett a helyi személyszállítási díjak és pótdíjak módosítására. Ennek részeként megszűnnek a havi, félhavi, negyedéves és éves bérletek, helyettük 30, 15 és 365 napos konstrukciók kerülnek bevezetésre. Ezek rugalmasabb érvényességet biztosítanak, mivel az utas által választott kezdőnaptól érvényesek a megadott időszak végéig. Az új rendszer előnyösebb lehet az utazók számára.
A viteldíjak 2019 óta nem változtak, így a szolgáltató jelentős bevételkiesést kénytelen elszenvedni, amit az önkormányzat veszteségfinanszírozással pótolt. Az új bérlettípusokkal és díjszabásokkal a cél a költségek csökkentése. Az egri lakcímkártyával rendelkezők azonban továbbra is 1.000 forintért válthatják meg éves bérletüket, így számukra nem jelent plusz kiadást a módosítás.
A közlekedés fejlesztése is napirendre került: Vágner Ákos polgármester elmondta, 2023-hoz képest 2024-ben 20%-kal nőtt a járatok száma. A képviselők digitális menetrendtáblák kihelyezését javasolták, valamint a problémás járatokon közterület-felügyelők jelenlétét is felvetették. Többen jelezték, hogy nemcsak késések, hanem korai indulások is gondot okoznak. A cél, hogy a jövőben érezhető minőségi javulás történjen a buszközlekedésben – ehhez társadalmi igényfelmérést is terveznek.
Új intézmény alakul – Egri Gyermekjóléti és Szociális Intézmény
Augusztus 1-jétől új intézményként jön létre az Egri Gyermekjóléti és Szociális Intézmény. A szervezet az óvodák és bölcsődék jelenlegi körzeti struktúráját megtartva működik majd, a főigazgatót négy intézményegység-vezető segíti. Gál Judit alpolgármester szerint a cél a hatékonyabb működés, a magas színvonalú szakmai munka biztosítása, és egy fiatal, jövőképes intézményvezető kinevezése. Az összevonás hosszú távon gazdaságfejlesztési alapként is szolgálhat – tette hozzá a polgármester.
Cserhalmi-Nagy Katalin kapott megbízást az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény főigazgatói feladatainak ellátására.
Fókuszban a rendezvényszervezés
Eger kulturális és turisztikai programjai hosszú idő óta fontos részei a város identitásának és idegenforgalmának. Gulyás László alpolgármester kezdeményezésére az Önkormányzat közszolgáltatási szerződést kötött az EVAT Zrt. Rendezvényszervező Divíziójával a 2025-ös kiemelt rendezvények lebonyolítására, mint például:
- Egri Tavaszi Fesztivál
- Hungarikum Piknik
- Egri Csillag Weekend
- Egri Bor Ünnepe
- Augusztus 20-i ünnepség
- Gárdonyi Napok
- Szüret a Szépasszonyvölgyben
- Eger Advent
- Szilveszteri programsorozat
- Márai Központ eseményei
A korábbi évekhez képest szerényebb költségvetésből gazdálkodnak, de a divízió eddig is sok pluszfeladatot vállalt – például a faházak lefestését is elvégezték az Egri Csillag Weekendre.
Támogatás a közbiztonságnak
A képviselő-testület döntése értelmében kedvezményes használatba került a II. Rákóczi Ferenc utca 8-10. szám alatti Garzonház egyik nem lakáscélú helyisége, amelyet a Felsővárosi Polgárőr Egyesület vehet birtokba. Az egyesület 2025 januárja óta aktívan részt vesz a bűnmegelőzésben, a közbiztonság javításában, és együttműködik a lakossággal, rendvédelmi szervekkel is. A mostani döntés értelmében az ingatlant öt évre vehetik birtokba, kizárólag az ÁFA összegének megfizetésével.
indexkép: Komka Péter/MTI
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!