Függöny, vetőmag, paplan - "adományok" szavazatokért? Tarnaleleszen és környékén a Fidesznek agitálnak
Szavazatokért cserébe tűzifát, vetőmagot és egyéb juttatásokat ígértek Tarnaleleszen, a kifogást lesöpörték.
Érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Heves 02. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) azt a kifogást, amely szerint Tarnaleleszen szavazatokért cserébe különböző juttatásokat ígérhettek a választóknak. A testület döntése nem a feltételezett jogsértés tartalmát, hanem a beadvány formai hiányosságait kifogásolta.
A határozat indoklása szerint a kifogás nem tartalmazott konkrét jogszabálysértés-megjelölést, márpedig a választási eljárásról szóló törvény alapján ez kötelező eleme egy ilyen beadványnak. A bizottság úgy ítélte meg, hogy az általános hivatkozás a választási alapelvekre nem elegendő, ezért a kifogást a törvény vonatkozó rendelkezései alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
A közösségi médiába feltöltött, 2026. március 16-án készült videófelvételen többször elhangzik az „adomány” kifejezés, ugyanakkor a felvétel tartalma egyértelműen azt sugallja, hogy ezen juttatásokat politikai preferenciához kötik. A videóban konkrétan elhangzik, hogy az „adományokat” Fidesz szavazóknak szánják valamint az is, hogy az igényléshez kit kell keresni pontosan. A közösségi médiából a fellebbezéssel egy időben törölték a videót, így az már nem érhető el. Azonban a videóban elhangzottakat megerősíti az a tény, ami a mai napig látható a közösségi médiában. A Katolikus Karitász Jelenlét Pontjain (a tarnaleleszi, a szentdomonkosi és az erdőkövesdi) facebook bejegyzései is arra kérik a környéken élőket, hogy regisztráljanak az adományokért. Tarnaleleszen olyan nagy sikerű volt az akció, hogy egy újabb időpontot is adtak
A kifogást benyújtó választópolgár azonban fellebbezett a döntés ellen. Álláspontja szerint a leírt tényállás – amely szerint egy videóban szavazatokért cserébe tűzifát, vetőmagot és egyéb juttatásokat ígértek – egyértelműen kimeríti a választás rendje elleni bűncselekmény fogalmát. A fellebbezés már konkrét jogszabályhelyekre is hivatkozik, így a Büntető Törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusára, valamint a választási eljárás tisztaságát rögzítő alapelvre.
A beadvány szerint a választási bizottságnak nem csupán formai, hanem tartalmi szempontból is vizsgálnia kellett volna az ügyet. A fellebbező úgy véli, hogy a konkrét jogi minősítés a leírtakból egyértelműen levezethető volt, ezért az elutasítás jogsértő.
A Területi Választási Bizottság döntése választ adhat arra is, hogy a választási jogorvoslatoknál mennyire kell szigorúan ragaszkodni a formai szabályokhoz, és mennyiben érvényesülhet a tartalmi vizsgálat elsődlegessége.
Nem elég a választási szabálysértést jelezni a területi választási bizottságnak, a beadványnál a formai követelményeknek is eleget kell tenni. Ehhez minden választópolgár útmutatót találhat a TASZ honlapján, és a kifogás benyújtása előtt segítséget kérhet a szervezettől a hivatkozások ellenőrzéséhez.
Az RTL elérte és megszólaltatta a videón szereplő alpolgármestert, Pusomi Józsefet, aki csak viccnek tartja, ami a videóban szerepel.
Korábban beszámoltunk egy dokumentumfilmről, ami a szavazatok megvásárlásával, a szavazók manipulásával foglalkozott, ez az eset jól illeszkedik a mintába.
FRISSÍTÉS
Cikkünk megjelenése után a Katolikus Karitász az alábbi tájékoztatással fordult lapunk felé:
A cikk alapjául szolgáló videófelvételen (https://rumble.com/v77tdpi-tarnalelesz.html) szereplő Pusoma József nem a Katolikus Karitász munkatársa, vele szervezetünk semmilyen jogviszonyban nem áll. Az illető a helyi önkormányzat és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagja. A felvétel elemzése alapján kijelenthető, hogy a nyilatkozó sajnálatos módon teljesen pontatlanul fogalmaz: összemossa az önkormányzat, a kisebbségi önkormányzat, valamint a Katolikus Karitász Felzárkózó Települések (FeTe) programja által nyújtott segítséget. Ebből adódóan az ő magánvéleménye vagy politikai ígéretei nem kérhetőek számon szervezetünkön.
A cikkben említett párnák, paplanok és ágyneműhuzatok osztása valóban megtörtént, de a leírtaktól gyökeresen eltérő kontextusban:
- Az adományokat egy nemzetközi segélyszervezettől kaptuk nagy mennyiségben, s azokat Karitászos küldetésünkből adódóan vallási és politikai hovatartozástól függetlenül osztottuk ki rászoruló személyek között.
- Az adományokat a szegregátumokban élő családok alanyi jogon kapták meg.
- Szervezetünk soha nem szabott és nem is fog szabni semmilyen politikai feltételt (pl. választási részvétel, párt preferencia) a segítségnyújtáshoz.
A településen élő családokkal folyamatos a kapcsolattartásunk, akiket a helyi Jelenlét Pontunktól független régiós koordinátorunk, munkatársaink, valamint más egyéb független szervezetek is rendszeresen látogatni szoktak. Egyetlen család sem számolt be arról, hogy a helyi munkatársunk részéről bármilyen politikai iránymutatás, ösztönzés vagy nyomásgyakorlás történt volna.
A videóban említett „400 malac" osztása az RNÖ projektje, amelyhez szervezetünknek sem szakmai, sem pénzügyi köze nincs.
Szervezetünk működtet egy professzionális panaszkezelési és safeguarding (visszaélés-mentességi) mechanizmust. Hangsúlyozzuk, hogy ezeken a hivatalos csatornákon keresztül semmiféle bejelentés nem érkezett hozzánk a cikkben foglalt vádakkal kapcsolatban. Amennyiben valódi visszaélés történt volna, rendszerünk lehetővé tenné annak azonnali és biztonságos jelentését.
Mélységesen elítélünk minden olyan cselekményt, amely a hátrányos helyzetű családok kiszolgáltatottságára épít. Ugyanakkor határozottan visszautasítjuk szervezetünk, munkatársunk alaptalan meghurcolását.
A Karitász tájékoztatásához csak annyit tennénk hozzá, hogy portálunk az RTL riportját használta továbbá semmilyen vádat nem fogalmazott meg. Az, hogy a Karitász tevékenységét valaki politikai célokra használja már egy másik cikk alapja lehet.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!