Az ESE utánpótlás-nevelése nem gyerekmegőrző
#schadl györgy
„Gyere ide, itt vagyunk 20 prostival” – Schadl György végrehajtóvezér így hívta orgiára a „Gazdáját”
És ez az alak, még mindíg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetője, Varga Judit igazságügyminiszter pedig hallgat, mint a sír.
Völner és Schadl is tagadta a bűnösségét
A volt államtitkár tanúként idézné egykori miniszterét, Varga Juditot a bíróságra a korrupciós ügyben.
Nem nagyon fújja a Völner-Schadl lufit a kormánymédia
Úgy tűnik, hogy a rendszerváltás óta kirobbant egyik legnagyobb korrupciós botrány nem éri el az ott dolgozó szerkesztők ingerküszöbét
Korrupciós botrány: újabb gyanúsítottjai vannak a Völner–Schadl-ügynek
Többen beismerő vallomást tettek, de azt nem tudni, pontosan hányan.
150 millióért akarta elsimítani egy iskola problémáit Schadl György és Völner Pál
90 milliós büntetést kapott az iskola, amely a mai napig működik.
RTL: Közszereplőt érintő, kompromittáló fényképeket találtak Schadl páncélszekrényében
A nyomozati iratok szerint "egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek.” Tovább nő a Fidesz-közeli végrehajtók botránya.
Völner-Schadl-ügy: két végrehajtó beismerő vallomást tett, öten ártatlannak vallják magukat
Volt, aki sírva tagadta a vádakat a bíróságon.
Mocskos milliók: még Schadl sofőrje is „hármas" csomagokat állított össze Völnernek
A fideszes képviselő ügyének két gyanúsítottja egyáltalán nem figyelt arra, hogy óvatosan egyeztessenek egymással.